Galéria

5 szépségtrend, aminek búcsút intünk 2022-ben: és 5, ami jön helyettük

Forrás:

Viszlát: Soklépéses bőrápolási rutin

Mindig változó, épp mit tartanak a leghelyesebb bőrápolási rutinnak, de az biztos, hogy idén a soklépéses verzióknak búcsút intünk. Azaz szakértők szerint nem lesz szükség egy hatalmas fiókra ahhoz, hogy az összes szükséges beauty terméket egy helyen tudjuk tartani, és nem lesz szükségünk 30 percre és 10 féle termékre ahhoz, hogy a nap végén letudjuk a bőrápolási rutinunkat.


Forrás:

Helló: Skinimalism

Helyette a skinimalism, azaz a bőrminimalizmus jön be, ami azt vallja, hogy használj egy arctiszítót, egy szérumot a bőrtípusodnak megfelelően, napközben egy fényvédőt, és este egy hidratálókrémet.


Forrás: Viszlát: Megawattos highlighter

Az üveghatású, fénylő, csillogó bőrnek búcsút intünk idén, ez pedig azt is jelenti, hogy az extrém highlighterek korszaka lezárul. Nem kell persze végleg búcsút inteni neki, de az biztos, hogy ez most már kifejezetten csak a vörös szőnyegre marad meg.
Forrás: Helló: Visszafogott hightlighter

Helyette az előrejelzések szerint a szárazabb hatású, visszafogott highlighterek kapják a főszerepet 2022-ben!
Forrás: Viszlát: Vizes hatású frizura

Nem is olyan régen az Instagram tele volt ezzel a trenddel, és bizony a sztárok is folyamatosan vizes hatású frizurával jelentek meg. Megvolt a maga fénykora, de 2022-ben már a vörös szőnyegen is ritkábban fogjuk látni, nemhogy a hétköznapokban!
Forrás:

Helló: Természetes, nagy volumenű fürtök

Helyette sokkal inkább a természetes hatású frizura kap szerepet, és azt láthatod, hogy egyre többen mutatják meg fürtjeiket, göndör tincseiket. Minél nagyobb a hajad volumenje, annál jobb!


Forrás: Viszlát: Sokszínű manikűr

Nagy divat volt korábban, hogy minden egyes körmünket más színűre festettünk (de szigorúan harmóniában maradtak egymással), viszont ez a trend most háttérbe vonul. Nem csoda, hiszen a 2022-es tavasz közeledtével egészen más trendek veszik át a főszerepet körmök terén.
Forrás: Helló: Nail art

Helyette jönnek azok a körmök, amelyeket egy-egy csodálatos táj inspirált. Sőt, a Pinterest keresési eredményei alapján a galaxy nail art (azaz űr ihlette körmök) és a sivatagot idéző manikűr is feltörőben van. Kíváncsian várjuk, milyen szépségek születnek ezek ‪fényében!
Forrás:

Viszlát: Éles kontúrozás

A neten milliónyi videót találhatsz arról, hogyan kontúrozz úgy, mint egy sztársminkes, és miként találd meg az arcodhoz legelőnyösebb kontúrvonalakat. Sokáig népszerű is volt ez a trend, de az előrejelzések szerint 2022-ben ennek is búcsút intünk, és egy sokkal természetesebb trendnek adjuk át a helyet.


Forrás: Helló: Szeplők és egyediség

Ez nem más, mint az egyediség kihangsúlyozása, az elfogadás fontossága. 2022-ben már nem az éles kontúrvonalak kapják a figyelmet, hanem sokkal inkább a természetes vonalak és a szeplők!