Galéria

Ez a 3 csillagjegy a legszörnyűbb ex

Forrás: Skorpió

Talán te is sejtetted, hogy ezen a listán ott lesz a Skorpió, de mielőtt továbbmennénk, hozzátesszük, hogy ennek a jegynek is van rengeteg csodálatos tulajdonsága. Ami viszont az egyik legizgalmasabb benne (hevessége és szenvedélye), egy szakítás után a legrosszabbá is válik - az ex számára. Ez a jegy ugyanis nehezen viseli, ha sérül az önérzete, márpedig egy szakítás ezt éri el nála. Jellemző rá, hogy kiszámíthatatlan, épp ezért nem lehet tudni, mire számíthatsz tőle. Lehet, hogy kitöröl, és soha többet nem vesz tudomást a létezésedről, de az sem kizárt, hogy pletykákat kezd terjeszteni rólad, és kukába dobja az összes holmidat, ami még a lakásán maradt. Vele nem érdemes rosszban lenni!
Forrás:

Oroszlán

Ez a jegy sosem fél harcba szállni, és ha az egója sérül, ez duplán igaz! Mert egy szakítás, ha nem ő kezdeményezi, nagyon rosszat tesz az önbecsülésének, és ezt valahogy mindenképp vissza akarja építeni. Ezért nem ritka, hogy a szakítás után minden közös ismerősnek kitálal az exéről, olyat is, amit nem lenne szabad. Sőt, a közösségi oldalakon is aktívvá válik. Mindeközben persze igyekszik elhitetni, hogy ő csodásan van, meg sem viselte a különválás, és készülhetsz, mert rengeteg bulizós fotó lepi el a profilját, csakhogy az exe még rosszabbul érezze magát amiatt, milyen szuper partnert engedett el.


Forrás:

Kos

A Kos jegy szülötte hajlamos a féltékenységre, és egy szakítás után még inkább felerősödik benne ez az érzés. Folyamatosan kutakodik az exe után, figyeli a közösségi oldalakat, az új ismerősöket, és a közös barátokra is ráír. Ha azt látja, hogy a volt párja hamarabb továbblép, mint ő, még dühösebb lesz, és gyakran még rá is ír, hogy bűntudatot ébresszen benne.