Galéria

Új generációs rosszfiúk: csak gyenge másolatok?

Forrás:

Will Smith fiának lenni egyszerre lehet átok és áldás, hiszen nem kis elvárások nehezednek rá, főleg, ha megpróbál a showbizniszben érvényesülni. Jaden azonban megteremtette a saját brandjét, így apja árnyékából kilépve elég ügyesen navigál.


Forrás:

Sean Penn fia is elég tehetséges és ezt meg is mutatta már néhány filmben. A fiatal sztár megküzdött a drog addikcióival, hogy most apja nyomdokaiba léphessen.


Forrás:

A színész-rapper Ice Cube fia nyílegyenesen apja nyomdokaiba lépett. A 30 éves férfi szintén zenél és színészkedik, ráadásul pont olyan, mint édesapja volt ennyi idősen.


Forrás:

Apja a híres rendező, Guy Ritchie, anyja pedig a pop királynője, Madonna. A 21 éves Rocco igazi fenegyerekké érett, minden tehetség megvan benne, hogy elérje az álmait. El is kezdett modellkedni, a The Rake magazin új fotósorozatán pedig elképesztő karizmatikusság árad belőle.


Forrás:

Az apja stílusikon, volt profi labdarúgó és modell-színész, anyja pedig egykori Spice Girl, illetve divatmogul. Brooklynnak minden ajtó kinyílik gond nélkül. Ő mégsem követi a mintát, hol fényképészetet tanul, hol modellkedik, hamarosan pedig megházasodik.


Forrás:

Jude Law nők millióinak álmaiban szerepel valószínűleg. Huncut mosolya és elbájoló tekintete egy jéghegyet is megolvasztana. Fia tekintete kísértetiesen hasonlít apjáéra. A 25 éves fiatalember máris színészi és produceri pályára lépett, és igyekszik maximálisan kihasználni hátszelét.