Galéria

5 figyelmeztető jel, hogy gondok vannak a párkapcsolatodban

Forrás:

Mindig a szennyeskosár mellé dobja le a mosnivalóját? Nem tekeri vissza a fogrémes tubus kupakját? Félhangosan olvas melletted az ágyban? Metálzenét bömböltet a kocsiban? Gondolkodj el rajta, hogy vajon a kapcsolatotok elején is így volt már ez? S ha igen, akkor miért éppen most kezdesz fennakadni a számodra idegesítő szokásain? Ha megpróbálsz finoman beszélni vele róluk, jelezni neki, még az is lehet, hogy jobban oda fog figyelni ezekre a jövőben. Kompromisszumokra és áldozatokra ugyanis szükség van mindkét fél részéről ahhoz, hogy a kapcsolat működőképes legyen hosszú távon is. Viszont, ha úgy érzed, csak akkor vagy képes mellette maradni, ha ő alapvetően megváltozik, érdemes a kapcsolatotok mélyére néznetek.


Forrás:

Nem mosogattál el – indítasz egy látszólag ártatlan kis megjegyzéssel, ám a következő pillanatban már azt vágod a fejéhez, hogy mindez azért van, mert soha semmilyen házimunkában nem segít. Ám még itt sem állsz meg és azt is a fejére olvasod, hogy egy önző, lusta, trehány alak. Nos, a problémád jól láthatóan messze túlmutat a mosatlan edényeken; az csak egy „jó” ürügy  ahhoz, hogy a párod vélt, vagy valós jellemvonásával kapcsolatban szúrjál be egy epés megjegyzést. Erre pedig már neki is nehéz lesz másként reagálnia, mint hogy visszatámad.


Forrás:

Úgy érzed, hogy a vitáitokban mindig te vagy az, aki először enged? Ő szinte soha nem kényszerül kompromisszumra a kapcsolatotokért? Ha úgy látod, már csak te teszel erőfeszítést a kapcsolatotokért, mindent beleadsz, hogy működjön, a párod viszont egészen passzív, ez azt is jelentheti, hogy nem vagytok egyformán elkötelezettek egymás iránt. 


Forrás:

Alig telt el két nap a legutóbbi veszekedésetek óta és azt veszed észre, hogy már megint ugyanazt a „gumicsontot” rágjátok? Lehet, hogy ez a felszínen épp a vécépapír gurigáról szól - hogy már megint ki nem tett újat a tartóba – de az is elképzelhető, hogy ennél sokkal komolyabb kérdéseken szólalkoztok össze. Hiszed vagy sem, ilyenkor azonban egyáltalán nem arról az adott kérdésről szól a vita; ennél sokkal mélyebb rétegű ellentétek feszülnek egymásnak. Ha pedig nem vagytok képesek higgadtan megbeszélni a problémáitokat, indulatok és egymás vádolása helyett normálisan megoldani a vitás helyzeteket; annak komolyabb következményei lehetnek a kapcsolatotokra nézve.


Forrás:

Ha már annyira se fontos a párod, hogy úgy érzed, édesmindegy, mit és hogyan csinál, te inkább csendben maradsz; az egy komoly figyelmeztető jel arra nézve, hogy a kapcsolatotok a kiüresedés felé tart. Ha már igényetek sincs arra, hogy „kiveszekedjétek” a konfliktust magatokból, akkor feltehetőleg a kapcsolatotokért sem fogtok „harcba” szállni.