Galéria

4 netflixes valóságshow, amit akkor is imádni fogsz, ha egyébként utálod a műfajt

Forrás:

Úgy gondoltam, hogy kezdjünk a „nehezével”! Az Ellenállhatatlan kísértés olyan fiatalokról szól, akik azt hiszik, hogy azért vannak egy tengerparti luxus apartmanban, hogy egy átlagos bulizós, csajozós/pasizós valóságshow-ban vegyenek részt, ám 24 órával a beköltözésük után kiderül, hogy teljesen másról fog szólni a műsor. A nyaralásuk alatt ugyanis tilos a szex (ez csak azért vicces, mert a lakókat szándékosan úgy válogatták össze, hogy ez hatalmas kihívás legyen számukra, hiszen mindenki csak alkalmi kapcsolatokat létesített az elmúlt években), de még a csók is a játékosok között, ha pedig ezt megszegik, folyamatosan levonásra kerül a 100 ezer dolláros nyereményükből, amit a végén egy, esetleg több ember fog megnyerni. Mondhatnánk, hogy ez a műsor abszolút trash, de végsősoron mégis csak van egy tanító vonulata a dolognak, hiszen a műsor készítőinek az a célja, hogy a kétes múltú fiatalok igazi, érzelmi kapcsolatokat alakítsanak ki ezután. A műsornak egyébként már bőven pörög a második évada, ráadásul van egy brazil és egy latin-amerikai verzió is a Netflix kínálatában, ezeket viszont csak a hardcore fanoknak ajánlom, a latinok ugyanis tényleg nem bírnak magukkal!


Forrás:

Bevallom, jelenleg ez az egyik kedvenc műsorom a Netflixen annak ellenére, hogy a játékosok egészen az utolsó részig nem is találkoznak egymással. A show lényege, hogy egy hatalmas, bérháznak kinéző épületben különböző lakásokban vannak a játékosok, egymástól teljesen elszeparálva, és csak a Circle nevű közösségi médiaplatformon kommunikálhatnak egymással. További plusz poén, hogy a játékosoknak lehetőségük van kamuprofilt is létrehozni, így akár egészen a játék végéig játszhatnak egy szerepet csak azért, hogy minél népszerűbbek legyenek a többiek szemében. A végén természetesen a legnépszerűbb játékos nyer, aki megnyeri a 100 ezer dollárt. Bevallom, én már ledaráltam az amerikai, a brazil és a titkos favoritom, a francia verziót is, és már nagyon várom a következő (NEGYEDIK!) évadot!


Forrás:

Mind közül talán az egyik legérdekesebb és legszokatlanabb valóságshow egyértelműen a Vak szerelem, hiszen ilyet még tuti, hogy nem láttál, az első rész után pedig garantáltan kíváncsi leszel, hogy mi fog kisülni a dologból. A műsor olyan fiatalokról szól, akik belefáradtak a párkeresésbe, és úgy akarják megtalálni az igazit, hogy az ne a külsőségekről szóljon. Épp ezért úgy kezdenek egymással beszélgetni, hogy egy nagy fal elválasztja őket, így csak egymás hangját hallják a párok. A végső párok persze csak néhány hét után alakulnak ki, az alapján, hogy ki és mennyire volt egymásnak szimpatikus a beszélgetések alapján. És mi a legmeghökkentőbb? Csak azok léphetnek a következő szintre, akik néhány hét után megkérik egymás kezét (igen, úgy, hogy még SOHA nem látták egymást!). A műsor további szakaszában tehát már csak azok vesznek részt, akik jegyesek, és akik most találkoznak először, mi pedig végigkísérhetjük, hogy hogyan is alakul az életük az extra hamar megrendezett esküvőjükig.


Forrás:

Ha te is legalább annyira beauty rajongó/megszállott vagy, mint én, akkor szinte biztos, hogy imádni fogod ezt a show-t. A Glow Up leegyszerűsítve egy sminkes X-Faktor, ahol a két zsűrit Val Garland és Dominic Skinner alkotja, akik a szakma nem kis nagyágyúi. A versenyzőknek különböző feladatokat kell teljesíteniük napról napra, és minden izgalmas feladat végén tartanak egy gyors és kíméletlen párbajt a két legrosszabbul teljesítő játékos között, akik közül természetesen egy mindig kiesik. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a versenyzőknek el kell készíteni egy nappali és esti sminket, a legszebb pedig dicséretet kap, a feladatok ennél milliószor komplexebbek, a legtöbb esetben pedig tényleg azt gondoljuk, hogy wow, ez már TÉNYLEG művészi szintű teljesítmény.