5 lehetséges ok, amiért mindig elkésel – és 5 megoldás
Ez a késésfajta abból származik, hogy valamiért nem bírunk felállni az íróasztalunktól. A késésünk gyökere nem a lustaságban rejlik, hanem abban, hogy hajlamosak vagyunk túlságosan elmerülni abban, amit éppen csinálunk. Ez lehet munka vagy egy házibuli, ahonnan már órákkal ezelőtt el kellett volna jönnöd...
A megoldás: tudatosítsd magadban, hogy fájdalmas az átállás egyik helyzetből a másikba és készülj fel jó előre. Szerencsére az, hogy felállsz, összepakolsz és elindulsz, egy pár perces művelet csupán, így hamar túlleszel rajta. Vezesd be azt a szokást, hogy mindig 1 perccel előbb állsz fel attól a bizonyos íróasztaltól, mint kellene – egy perc önmagában semmi, de lélektanilag sokat számít, hogy egy perccel előbb estél túl a fájdalmas részen, nem pedig 7-8-13-mal később. Azt is megteheted, hogy megkéred egy ismerősödet: jöjjön érted a kívánt időpontban (de akkor ne várasd).
„Ugyan már, 5 perc alatt odaérek”, „Senkit sem fog érdekelni, ha késem 10 percet” – ismerős? Az ilyen mondatok rendszerint 25 perces utakat és félórás késéseket eredményeznek. Egyszerűen azért, mert lusták vagyunk belegondolni, mennyi időt vesz _valójában_ igénybe, amíg eljutunk a város egyik végéből a másikba (dugóval, pakolással, sminkigazítással, akármivel együtt), és amikor gyorsan kell döntenünk, mindig a legjobb forgatókönyvet vesszük figyelembe. Ez pedig a késés melegágya, mert ilyen esetekben szinte biztos, hogy kizártál egy-két akadályozó szempontot az agyadból.
A megoldás: 40 százalékkal több idővel kell számolnod, mint amennyi időre elképzelésed szerint szükséged van. Például ha 30 percig tart az út, akkor 42 perccel előbb kell elindulnod. Most bizonyára azt kérdezed: te jóságos ég, így 20 perccel előbb érek oda, mit fogok kezdeni magammal 20 percen át?! Nos, meg fogsz lepődni, milyen gyorsan leolvad ez a 40 százalék. Az elindulásba nem számítjuk bele azt, hogy vissza kell rohannunk a mobilunkért, ami máris másfél perc kiesést jelent. Ha pedig tényleg sokkal előbb érkezünk meg, legalább sort keríthetünk a millió régóta halogatott teendőnk elintézésére, telefonok lebonyolítására; esetleg olvashatunk vagy meditálhatunk egy kicsit.
Tisztelet persze a kivételnek, mármint az olyan helyzeteknek, mint a repülőgép indulása. De amikor a szokásos reggeli mítingről van szó, mit számít tíz perc? Sajnos nagyon is sokat számít, nem csak az üzleti életben, hanem a barátaid mindennapjait is megkeserítheted vele, ha folyton várniuk kell rád. Akkor is így van ez, ha nem mondják a szemedbe, vagy már régen nem mondták, mert letettek arról, hogy valaha is pontosságra nevelhetnek. Mi azonban nem adjuk fel – itt a megoldás...
A megoldás: csinálj a kivételből szabályt. Minden találkozót, összejövetelt, formális és informális időpontot tekints lemondhatatlan és elhalaszthatatlan hivatalos eseménynek (kivéve a vendégséget, ahonnan, mint közismert, késni illik).
A barátaid és a rokonaid is mondogatják, hogy a felhőkben jársz, nincs időérzéked, folyton kar-, fali- és okosórákat kapsz karácsonyra, megbecsülni sem tudod, hány perce tartózkodsz a fürdőszobában? Tulajdonképpen felnézünk rád, amiért képes vagy kiszakadni a mai világunkból, ahol minden perc számít... De feltételezzük, hogy ez igazából nem jó neked, sem a környezetednek.
A megoldás: állítsd be az ébresztőórádat. Mindig. Akármit csinálsz. Akkor is, ha csak tíz percre ugrasz ki kiszellőztetni a fejed. A biztonság kedvéért hordj magaddal egy „igazi” ébresztőórát is, ne csak azt, ami a mobilodban van. Így akkor is tudod, mi a következő lépés, ha épp lemerült a telefonod.
Ha elborzaszt az ötlet, hogy mostantól minden lépésedet ébresztőórák pittyegése irányítsa, azzal tudunk biztatni, hogy minden készség fejleszthető. Az időkezelés készsége is. Nem lesz szükség örökké erre a mankóra, de ahhoz, hogy „mindig tudd, hány óra”, egy darabig rendszeresen alkalmaznod kell.
Nincs kedved találkozni a gyerekkori játszópajtásoddal, képtelen vagy rávenni magad, hogy elindulj az edzőterembe... Áltatod magad, hogy mindjárt kilépsz az ajtón, de igazából jobb szeretnéd, ha mindenki békén hagyna.
A megoldás: meg kell találnod a tünet okát. Mi a bajod azzal, hogy bemenj dolgozni? Egészen pontosan miért nincs kedved hozzá? Az is megtörténhet, hogy kiderül: valami komoly bajod van a helyzettel, és megérett a váltásra. De az is előfordulhat, hogy csak az ismeretlentől félsz például egy új projekt vagy egy első randi esetében; ez esetben tudatosítanod kell magadban, hogy muszáj esélyt adnod a dolognak és csak amikor már többet tudsz a helyzetről, akkor eldönteni, mennyire fűlik a fogad hozzá.