Galéria

Így futok az erdőben teljesen kezdőként - 7 tapasztalat és tipp

Forrás: # Először is, semmi flanc:Van egy futócipőm (de nem a legmenőbb és legújabb 40+ ezerért, hogy aztán ha mégis megunom a futást, akkor a szekrényben álljon), vettem egy hosszú futónadrágot (azért hosszút, mert az erdőben hasznos a kullancsok, bogarak és esetleg csalán ellen), egy karra szerelhető mobiltokot, és egy csuklóra tehető kulcstartót. Nem viszek magammal vizes palackot, mert párszáz méterenként lehet működő kutat találni az erdőhöz közeli út mentén.
Forrás: # Az első néhány alkalommal csak a távot néztem ki, és nem is a futás volt a cél. Inkább a tempós sétálás, váltott sebességgel való kocogás. Eleinte ez is totál lefárasztott, volt is egy mélypont. Aztán pár héttel később már tudtam menni 2 kis kört, ami nagyjából 2,5 kilométer, úgy, hogy ha szükségét éreztem, belesétáltam. Szerintem nagyon fontos, hogy csak azt csinálja az ember, amitől még jól érzi magát.
Forrás: # Nem futok zenével Helyette hallgatom az erdő zajait, menet közben nézelődöm, figyelem a madarakat és közben arra fókuszálok, hogy egyenletesen tartsam a tempót, ezzel pedig a pulzusomat is. (De azért szoktam vinni egy fülhallgatót, ha mégis kéne valami, ami felpörget...)  
Forrás: # Váltogatom az útvonalakat Egyebek mellett azért sem szerettem soha a futópályákat, mert egy idő után szörnyen monotonná tud válni a rajtuk való baktatás. Aztán ott vannak még az idényfutók (akiknek csak bizonyos időszakokban jut eszében kimerészkedni), és azok is, akik folyton elhúznak melletted, ami egy kezdőnek állati demotiváló tud lenni. Persze utóbbiak az erdőben is akadnak, de ott valahogy nem azzal foglalkozik az ember, hogy hányan mennek el mellette, van akkor jobb dolga is – például beleolvadni a természetbe.
Forrás: # Ez nem verseny Vannak jobb és rosszabb napok, és van, hogy egyáltalán nincs kedvem elindulni. Sokszor még akkor is felmegyek és maximum sétálok egy kiadósat, hiszen az is mozgás. Esetleg időközben megjön a kedvem egy lefelé való kocogáshoz. 
Forrás: # Letöltöttem egy futó app-ot Kizárólag azért, hogy lássam mikor merre mentem, és mekkora távot tettem meg. Egyáltalán nem érdekel, hogy mennyi idő alatt, hiszen van, hogy időközben megállok inni, vagy belesétálok kicsit a mozgásba, majd újrakezdem.
Forrás: # Elkezdtem bevonni a kutyát Szép fokozatosan szoktatom rá a kis uszkárunkat, hogy velünk kocog, ha a férjemmel együtt megyünk mozogni. Ilyenkor leveszem róla a pórázt, mert úgy jóval magabiztosabb (de azt javaslom, hogy mindenki aszerint járjon el, ahogy a kutyusát ismeri). Ha úgy látom, hogy épp szaglászni akar vagy jelölni, akkor addig helyben futok, nem szakítom meg a ritmust, és menet közben is többször biztatom: „gyere, gyere, ne maradj le!”. Nagyon ügyesen jön, bár ez neki inkább csak gyorsított séta, nem loholás, így talán nem is olyan megerőltető szerencsére. Tipp: az erdőben figyelni a többi emberre, futóra és biciklisekre is. Ha a kutya nem szófogadó, akkor először is erre kell ügyelnünk a biztonságos közös futás érdekében.