Galéria

Híres emberek, akik epilepsziával küzdenek

Forrás:

A rapper Lil Wayne 2013-ban szenvedett el egy roham sorozatot, amivel kórházba is vitték, és aminek hatására megnyílt. Azt gondolták, hogy kimerültség és stressz okozta, de ő bevallotta, hogy epilepsziás és ez végig kíséri az életét. A rapper szerint nagyon nehéz az ő életmódja mellett kezelni a betegséget.


Forrás:

Neil Young énekes-dalszerző is erősen érintett, még egy kísérleti kezelésnek is alávetette magát, ami nem jól sikerült, és azóta azt be is tiltották. Az epilepsziát lánya is örökölte, akinek Neil segít együtt élni a betegséggel. Mindketten gyógyszerekkel tünetmentesek.


Forrás:

Susan Boyle, az egyik leghíresebb énekesnő, akit tehetségkutatóban fedeztek fel. Gyermekkorában sokat elájult, és rohamot kapott az iskolában. Elmondása szerint, nála érzelmi alapú a betegség, és nem gondolja, hogy mentális rendellenesség, vagy szervi eredetű lenne.


Forrás:

Prince, a legendás Grammy-díjas énekes, 2009-ben beszélt először nyilvánosan gyermekkori epilepsziájáról. Elmondta, hogy az iskolában gúnyt űztek belőle, és szerető szülei sem tudták, hogyan kell megbirkózni ezzel a betegségével. Ő azonban annál inkább harcolt és különcségével meg tehetségével leplezte állapotát.


Forrás:

Hugo Weaving, a Mátrix és a Gyűrűk Ura sztárja 18 éve rohammentes, de előtte rengeteg gyógyszert szedett, ami miatt néha azt hitték a kollégái, hogy drogozik. A betegsége tinédzser korában jelentkezett, szerencsére munkájában sosem szenvedett hátrányt az epilepsziája miatt.


Forrás:

Kevesen gondolnák, de az USA 26.elnöke, Theodore Roosevelt is epilepsziás volt, noha elég aktív életet élt mellette, és rengeteget tett a környezetvédelemért és a hazájáért.