Galéria

4 dolog, amit utólag tanácsolnék magamnak az esküvőszervezéssel kapcsolatban

Forrás:

Minden esküvőszervezésről szóló cikk azzal indul, hogy határozz meg egy költségkeretet, amit még hajlandó vagy a nagy napodra elkölteni. Be kell látnom, ez tényleg egy jó tipp, amit nem árt megfogadni. Volt egy keretünk, aminek végül a dupláját sikerült elkölteni, mert mindenre rámondtuk az áldásunkat. Az esküvőnél nagyon elszaladhatnak a költségek, így nem árt jobban odafigyelni erre a dologra és több kompromisszumot kötni.


Forrás:

Ez az egész esemény arról szól, hogy két ember összeköti az életét, és mindennek olyannak kellene lennie a nagy napon, ahogy azt ők elképzelik. Nemcsak a barátnők, a hollywoodi filmek is azt sugallják, hogy kötelező elem a lánybúcsú, hogy minimum 100 főnél kezdődik egy igazi lagzi és hogy minden koszorúslánynak egyforma ruhában kell lennie.

Az igazság viszont az, hogy ezekből semmi sem kötelező, és nem feltétlenül kell az unalomig ismételt dolgokhoz ragaszkodni. Ha mondjuk szeretnél egységes ruhát a lányoknak, épp elég egy színt megadni, amihez mindenki talál magának ruhát. Ha szűkkörű esküvőről álmodsz, csak azért nem kell ereszd el a hajam partit tartani, mert a szülők vagy a barátok bulizni szeretnének. És nem kell „bride” feliratú köntösben készülődnöd csak azért, mert a csapból is ez folyik.


Forrás:

A helyszínválasztásnál is óriási szerencsénk volt, ugyanis néhány ajánlatkérés után sikerült megtalálni az igazit. Tudom, mennyire csábító a híres, és jó marketinggel rendelkező helyekre lecsapni, de annyi eldugott, még fel nem fedezett helyszín létezik Magyarországon, hogy simán lehet olyat találni, ahol még csak kevesen – vagy épp senki – mondták ki a boldogító igent.


Forrás:

Amikor úgy érzed, hogy mindenre eshetőségre felkészültél, akkor is becsúszhat egy-két baki az esküvőn. Ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy olyan dolgok is megtörténhetnek, amikre nincs ráhatásod: például eleredhet az eső vagy késhet a szertartásvezető. Hidd el, ezeken felesleges izgulni, mert ott már egyáltalán nem fognak érdekelni ezek a tényezők.