Galéria

Ikonikus sorozatok, amikre mi tapadtunk tinilányként még a nyolcvanas, kilencvenes években

Forrás:

A bronzbarna bőrű, szikrázó szemű – akkor legalábbis - egzotikusnak tűnő félisten „csábos” tekintetébe merülve minden kislány Sandokan szerelmének, Lady Mariann-nak a bőrébe szeretett volna bújni. Ha ciki, ha nem, én és Jean Orsi kolléganőm vállaljuk! Az indiai-amerikai Kabir Bedi főszereplésével forgatott, nagy sikerű sorozat a nyolcvanas években futott a magyar televízióban. Utólag azért picit megnyugtat, hogy azt olvasom, nem csak rám volt ilyen hatással.


Forrás:

A megnyerő és sármos Brinkmann professzor és szívtipró, természetesen szintén orvosként dolgozó fia vitték el a showt a nyolcvanas évek NSZK (!) sorozatában.

A helyzet pikantériája, hogy Udo Brinkmann volt barátnője, Christa jön össze az „öreg” proffal, úgyhogy bonyodalmak aztán akadtak bőven. Nem egy Vészhelyzet, de azért na! Megvolt a maga varázsa, félig gyerek fejjel legalábbis. Ezt is vállalom.


Forrás:

Ugrottunk is akkor hirtelen egy bő 10 évet és el is érkeztünk főszerkesztőnk, Zubor Rozi egyik kamaszkori kedvencéhez. Saját bevallása szerint őt a Sonadoras, Szerelmes álmodozók című sorozat szippantotta be (sok más mellett) .

A szerelemmel és intrikával fűszerezett mexikói teleregényt nálunk 2000-ben mutatta be a TV2 kereskedelmi csatorna.


Forrás:

Még mindig Rozi kedvenceinél tartunk; aki lehet, hogy még a Natalia Oreiro főszereplésével futó sorozat főcímdalát is kívülről fújta.

„Olyan szintű Vad angyal rajongásom volt, hogy volt farmer kantáros nadrágom, piros haspólóm, kockás ingem és piros baseball sapkám. Amikor a Mamáméknál voltam, ebben a szerelésben néztem a sorozatot. És tudom, hogy az akkori osztályomból nem én voltam ezzel egyedül” – vallja be Rozi.

Az argentin szappanopera hatalmas siker volt, vagy 80 országban futott, hazánkban ezt is a TV2 sugározta.


Forrás: A Gabriela Spanic nevével fémjelzett sorozat Seufert-Szántó Orsi kolléganőm listáján szerepel, mint egykori nagy kedvenc. A szintén a kétezres évek elején sugárzott, nagy sikerű teleregény egy egymástól elszakított ikerpár történetét mutatja be.

”Teljesen oda voltam, hogy ez a szerencsétlen Paulina mindig a rövidebbet húzza. Ezzel párhuzamosan pedig irtóra szórakoztatóak voltak Paula színpadias kirohanásai. Bár én már megedződtem korábbról egy Isaurán, meg egy Vad angyalon, azért az a szegény Carlitos, akit a nagyanyja nevelt, már nálam is kiverte a biztosítékot....vagy Carlitos nem is ebben a soriban volt??” – nosztalgiázik Orsi.