Galéria

Híres emberek, akik kemény kitartással, de leszoktak a cigiről

Forrás: Hihetetlen, de a világ egyik legtudatosabban élő nője 2007-ig láncdohányos volt. Aniston a jógának tulajdonítja a sikerét. Rendszeresen gyakorol és egészségesen táplálkozik, hogy megszabadítsa testét a koffeintől és a nikotintól.
Forrás: A szépséges színésznő, Gwyneth Paltrow tizenéves korában kezdett dohányozni. Napi két dobozzal szívott és még édesapja 2002-es halála sem tudta eltántorítani káros szenvedélyétől. Végül akkor szokott le, amikor teherbe esett első gyermekével, Apple-el.
Forrás: Az USA egykori elnöke tinédzserként kezdett dohányozni, és nagyon nehezen sikerült letennie. Állítása szerint a leszokással folytatott harca most is zajlik. Bár időnként egymagában rágyújt, a családja előtt soha.
2009-ben egy dohányzásellenes törvényjavaslatot is elfogadott, hogy ezzel védje a jövő generációit a dohányzástól.
Forrás: Sok modellhez hasonlóan Gisele is egyfajta furcsa és egészségtelen módszerként használta a dohányzást, hogy megőrizze karcsú alakját. 2003-ban viszont úgy döntött felhagy ezzel a rémes szokással, hogy sokkal egészségesebb életet teremtsen magának.
Bündchen állítása szerint 15 kilót hízott, amikor abbahagyta, de sokkal jobban és egészségesebbnek érezte magát.
Forrás: A színésznőt még 2003-ban fotózták le dohányzás közben, ami önmagában még nem lett volna olyan nagy gond, ám akkor volt terhes lányával. Köztudott, hogy a dohányzás növeli a halva születés kockázatát, és a koraszülést is. 2005-ben, második várandóssága alatt már teljesen letette a cigit.
Forrás: A világhírű színésznél 2011-ben diagnosztizáltak torokrákot, amelyet nagy valószínűséggel a dohányzás és az alkoholfogyasztás idézett elő nála. A sugárkezelések és persze a gyors felépülés miatt egyik napról a másikra lemondott káros szenvedélyéről.