7 szett a Jóbarátokból, ami újra trendi
A trend legikonikusabb szettjét Britney Spears és Justin Timberlake mutatta be 2001-ben, utána a ciki kategóriába került. Most viszont újra menő, ráadásul egyáltalán nem kötelező ugyanolyan színű farmereket összeválogatnod.
A nyár egyik nagy kedvence a virágminta mellett a kockás, vagyis a gingham. Imádjuk Rachelen ezt a ruhát, amihez hasonlót most bárhol beszerezhetsz.
A kasmírminta igazi aranykorát éli, a motívum Indiából származik és a 70-es években volt szupertrendi. Most újra bátran viselheted.
Néhány éve újra begyűrűzött a batikolás-mánia: szoknyák, pólók, táskák, kabátok és melegítőszettek is készülnek ebben a stílusban. Gigi Hadidot is gyakran láthatod ilyen összeállításban.
Egyetlen tavasz és nyár sem múlhat el virágmintás ruhák nélkül, idén viszont pont az olyan nagy mintás darabokra kerül a hangsúly, mint amilyet Rachel is visel.
Még mindig imádjuk a fehér pólót pántos ruha alatt, ami 2019-ben tarolt igazán. Idén is nyugodtan bevetheted Phoebe kedvencét.
A Z generáció szerint egyenesen cikinek számít ma már szűk farmerben flangálni, így nyugodtan példát vehetsz Monicáról, akinek a nacija átmenetet képez a szűk és a trapézverzió között.