Galéria

Napi horoszkóp május 12.: a Kosok pozitív visszaigazolásra várnak, a Szüzek kezei közül kicsúszik az irányítás

Forrás:

KOS (március 21-április 20)

Rengeteg energiát áldoztál valamire, amitől olyan eredményt vársz, hogy azt mondhasd, érdemes volt foglalkozni vele és olyan sok időt szánni rá, ám valahogy mégsem jön olyan könnyen a pozitív visszaigazolás. Mivel azonban hosszú ideje dolgozol rajta, épp ezért nem érdemes most hátat fordítanod a dolognak, sokkal inkább igyekezz kicsit megrázni magad és elfogadni, amennyiben az eredmények késleltetve jönnek. Rohanásból még senki nem tudott semmiféle babért learatni, így biztosan nem ez lesz a megoldás!

 

OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)

Teljes meggyőződéssel gondolod azt, hogy a végsőkig ragaszkodnod kell egy bizonyos útvonalhoz, hisz ha letérsz róla és taktikát változtatsz, abban az esetben szinte garantáltan el fogsz veszni. Amennyiben azonban jobban belegondolsz, rájöhetsz, hogy örökös félelmekből és kishitűségből soha nem fogsz tudni erős alapra építkezni, hisz folyamatosan meg fog remegni az, amit építesz. Ne akard eleve elrendelni az eredményt azzal, hogy görcsösen ragaszkodsz elavult taktikákhoz és útvonalakhoz, amennyiben egy-egy helyzet megkívánja a változtatást a siker érdekében, abban az esetben érdemes sokkal bátrabban nagyot álmodni. Hidd el, aki mer, az nyer!

 

NYILAS (november 23-december 21)

Egy bizonyos helyzetben a másodhegedűs szerepébe kerülsz, amit cseppet sem bánsz, hisz elég nagy volumenű vállalkozásról van szó, így ha nem feltétlenül sül el jól a dolog, abban az esetben nem neked kell elvinned a balhét. Ne tévesszen meg azonban az, hogy te csupán fegyverhordozó vagy, ne menekülj a felelősségvállalás elől, ha úgy adódik, hisz hajlott háttal sokkal nehezebb a mindennapokat élni, semmint egyenes gerinccel járni. Adj bele így is, úgy is apait-anyait, hogy rajtad ne múljon a dicsőség, de ha rosszul sül el a dolog, abba is állj bele határozottan és ami téged illet, vállalj garanciát rá!


Forrás:

BIKA (április 21-május 20)

Valaki mindenáron szeretne rábeszélni valamire, te azonban egyáltalán nem vagy biztos abban, hogy nem feleslegesen kockáztatnál-e és jó eséllyel buknátok-e bele a dologba abban az esetben, ha beadod a derekad. Épp ezért ne mondj azonnal igent, kérj gondolkodási időt annak érdekében, hogy minden apró részletet végigzongorázhass, hisz ez most az a helyzet, amelyet racionálisan végig kell gondolnod ahhoz, hogy megfelelőképp tudj döntést hozni. Ne akarj beleugrálni olyan vizekbe, amelyekről nem tudod, mennyire mélyek, amennyiben tehát nincs lehetőséged arra, hogy lépésről lépésre átrágd magad az előttetek álló kihíváson, abban az esetben nyugodtan mondj nemet. Nem kell vagányan mindenre igent mondani csak azért, hogy népszerű legyél!

 

SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)

Úgy érzed, egy bizonyos helyzetben kezd a kezeid közül kicsúszni az irányítás, valamilyen oknál fogva nem tudod kontrollálni az eseményeket. Rendkívüli módon frusztrál az, hogy jelen pillanatban nincs ráhatásod az dologra, ez pedig érzésed szerint elrendelheti az eredményt is. Mielőtt azonban a frusztrációd határozná meg a cselekedeteidet, gondolj bele, hogy mennyivel egyszerűbb az, ha te a tudásod szerint minden tőled telhetőt megteszel, így nyugodt lelkiismerettel mondhatod el, hogy rajtad semmi nem múlt. Az, hogy az Univerzum miként befolyásolja az eredményt, az abszolút egy rajtad kívülálló dolog, a lényeg, hogy te megtettél mindent, így ne, fogsz álmatlan éjszakákkal küzdeni sem!

 

BAK (december 22-január 20)

Szereted ha minden, általad eltervezett dolog úgy alakul, ahogy megálmodtad, nincs ínyedre semmiféle váratlan fordulat, illetve azt is rendkívül frusztrálónak találod, ha valaki belekontárkodik bármilyen folyamatban lévő ügyedbe anélkül, hogy megkérted volna rá. Ez a hozzáállás helyénvaló egy bizonyos szintig, arra azonban fel kell készülnöd, hogy konfliktushelyzetet okozhat, akadnak ugyanis bőséggel a közvetlen környezetedben olyan személyek, akik szeretnek derékig belemászni mások dolgába. Ügyelj rá, hogy semmiképp ne legyél arrogáns, igyekezz diplomatikusan távol tartani őket,  így számos vitát előzhetsz meg és saját magad irányíthatod a saját ügyeidet!


Forrás:

IKREK (május 21-június 21)

A sok akadály és bosszúság után végre sikerül beteljesíteni egy álmod, amelyért nagyon hosszú ideje dolgozol, de soha nem merted volna elhinni egyetlen pillanatra sem, hogy valaha elérheted. Most azonban kézzel fogható bizonyítékot kaptál arról, hogy soha nem érdemes feladni, mindig hinni kell és minden körülmény ellenére kitartani, így teljes joggal tölt el határtalan boldogság. Igyekezz minden másodpercét kihasználni, az sem baj, ha ezúttal világgá kürtölöd a büszkeséged, mely nem számít kérkedésnek, csupán azt szeretnéd, ha mások is osztoznának örömödben. Ma már semmi nem szegheti a kedved!

 

MÉRLEG (szeptember 24-október 23)

Rengeteg befejezetlen feladattal küzdesz, amelyekről fogalmad sincs, hogyan fogod tudni megoldani őket, a határidő lejárta előtt. Szerencséte azonban nem előírás az, hogy egyedül kell az úton végigmenned, keress tehát egy olyan társat, akiben maximálisan megbízol és pontosan tudod, hogy nem fogja kihasználni a helyzetet és visszaélni a bizalmaddal. Együtt, csapatban oldjátok meg tehát az összes feladatot annak érdekében, hogy egyfelől később kicsikarhassatok valamiféle elismerést, másfelől hogy gyorsabban menjen a munka. a környezetetekben. Ha sikerül mindent befejezni, igyatok egy pohár bort egy ha hangulatos hely teraszán, ám ott már munkáról szó se essen!

 

VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)

Mindig, minden körülmények között törekszel az őszintén, de korántsem bántóan megfogalmazott véleménynyilvánításra és ezt joggal várod el veled szemben másoktól is. A legnagyobb megdöbbenésedre vannak azonban olyan személyek a környezetedben, akik korántsem rendelkeznek hasonló felfogással, te pedig nem igen tudsz az ilyen emberekkel mit kezdeni. Amennyiben tehát szeretnéd a folyamatos frusztrációt és csalódást elkerülni, abban az esetben jobban teszed, ha hátrahagyod ezeket az embereket, hisz bármilyen kapcsolat alapja az őszinteség, anélkül álságos, taktikával teli játszmák sorozata az egész. Márpedig miért bonyolítanád az életedet, ha nem muszáj?!


Forrás:

RÁK (június 22-július 22)

Készen állsz arra, hogy lezárj egy olyan helyzetet, amelyben nem nagyon találsz már perspektívát, inkább azt érzed, hogy egyhelyben toporogsz. Igyekezz tehát megértetni a számodra fontos személyekkel, hogy mi a változás oka, miért nem szeretnél tovább vesztegelni ebben a zsákutcában, túlságosan azonban nem érdemes magyarázkodásba bocsátkoznod. Amennyiben te is sokat jelentesz számukra, támogatni fognak és teljes mellszélességgel kiállnak majd melletted, amely még nagyobb bátorságot és lendületet ad majd az induláshoz. Mindent zárj le, ne hagyj magad mögött megoldatlan nyitott mondatot, hisz a nyitva maradt ügyek a jövőben is zavaró tényezők lehetnek.

 

SKORPIÓ (október 24-november 22)

Számodra kiemelten fontos ügyek alakulnak kedvezőtlenül, te pedig úgy érzed, nem nézheted tétlenül, ahogy az eddig belevetett munka és energia egyszerűen kárba vész. Épp ezért eljött az idő amikor a sarkadra kell állnod és a lehető legnagyobb hatékonysággal közbe kell avatkoznod, hisz korántsem biztos, hogy adódik egyhamar alkalmad arra, hogy sikerre vidd azt, amiért hosszú ideje küzdesz már. Legyen számodra elegendő motiváció az, hogy ha sikerül kibogoznod a gordiusi-csomót, szinte garantáltan el fogod érni a céljaid! Ne hallgass a kéretlen tanácsadókra, ne hagyd magad letéríteni az útról, csak menj, amerre a női megérzésed visz!

 

HALAK (február 20-március 20)

Nem úgy sikerült valami, ahogy eltervezted, emiatt nagyon bosszús és feszült vagy, nem-igen tudod feldolgozni ezt a kudarcot, hisz nagyon fontos volt számodra ez a bizonyos dolog. Mielőtt azonban a benned, épp forrásban lévő indulatok felszínre törnének benned és akaratlanul megbántanál olyan embereket, akiket a legkevésbé sem akarnál, tisztázd magadban az egészet az elejétől a végéig. Igyekezz megtalálni az ok-okozati összefüggéseket, vond le a megfelelő konzekvenciát, amelyek a jövőbeni sikerhez kellenek. Ne a kudarcot lásd az egészben, inkább arra koncentrálj, hogy legközelebb biztosan sikerülni fog!