Galéria

7 sztár, akiről nem is tudtad, hogy ma már civil foglalkozást űz

Forrás:
A most 72 éves színészt a legtöbben a Magnum tévésorozat főszereplőjeként és a Jóbarátok egyik legszenzációsabb karaktereként ismerik, de kevesen tudják, hogy ma már csak alkalmanként játszik. Az utóbbi időben legszívesebben avokádófarmját igazgatja, és azt állítja, hogy a farmerkedés révén végre ki tudott szabadulni a stresszes showbusinessből.
Forrás: A csaj nem jár egyedül és a Tudom, mit tettél tavaly nyáron szívtipróját húszas évei közepétől kezdték elkerülni a komolyabb szerepek, így a World Wrestling Entertainment nevű pankrációcég rendező–producereként kezdett dolgozni, majd 2016-ban adta ki első szakácskönyvét, amelyhez felesége, Sarah Michelle Gellar írta az előszót. És bár az elmúlt években többek közt a Star Wars: Lázadók és a Punky Brewster című sorozatokban is látható volt, ettől még mindig szívesebben mozog a civil szférában.
Forrás: A Hajlakk főszereplőnője 2007-es filmje után néhány éven át küzdött a castingokkal, majd hagyta a francba az egészet és egy New York-i szépségszalonban dolgozott fodrászként. Később kozmetikus végzettséget is szerzett és a vendégek imádták. Az elmúlt években pár apró szerep erejéig visszatért a filmszakmába, ettől függetlenül a nagy szerepek továbbra is elkerülik.
Forrás: A 70-es, 80-as években a Saturday Night Live vicces tévéműsor írója volt, majd saját tévéműsort kapott The Al Franken Show címmel. 2008-ban indult a választásokon demokrata színekben és azóta Minnesota szenátora.
Forrás: Az Amerikai pite sikere ellenére Owennek nem sikerült befutnia. 2014-ben a New York Daily News kiderítette, hogy egy szusiétteremben dolgozik. Azóta néhány kisebb szerep megtalálta azért.

 


Forrás: Charlie Korsmo
Ő is gyerekszínészként indult a 80-as években – például a Hook című 1991-es Robin Williams-mesejátékban is szerepelt –, de nem tette boldoggá korán indult karrierje. Inkább a fizika érdekelte, később ügyvéd lett belőle, most pedig egyetemi professzor a clevelandi jogi karon.
Forrás:
Az 'Ice, Ice Baby' rapperének saját ingatlanra és otthonfelújításra szakosodott weboldala van. Már a 90-es évek óta foglalkozik ezzel a területtel; azért időnként feltűnik a tévében a témával foglalkozó és persze teljesen más jellegű műsorokban.