Galéria

8+1 film, ami erősen indított, a vége viszont hatalmas csalódás lett

Forrás: Úgy tűnik, a földönkívüliekről szóló filmeknél könnyű elrontani a befejezést, legalábbis a rajongók szerint a Világok harca sem szuperált ezen a téren.

Kezdjük ott, hogy a végén kiderül, hogy az alienek egész egyszerűen meghaltak a földi mikróbáktól, mert a testük nem szokott hozzá ezekhez. Másrészről pedig a vége teljesen happy end, hiszen a főszereplőnk fia és felesége is túlélte a támadást, noha korábban végignéztük, ahogy felrobban a családi ház.
Forrás: A film erősen indult, ezt már önmagában a két főszereplő (Blake Lively és Anna Kendrick) is megalapozta. Rejtélyes, fordulatos cselekménynek ígérkezett, kicsit olyan "Lány a vonaton" hangulatban, aztán az egész a feje tetejére állt. A sztori szerint adott egy sikeres, csinos nő, aki egyik napról a másikra eltűnik, és senki sem tudja, mi történhetett. Egy biztos: sok dolgot eltitkolt környezete elől.

Egy idő után már pont olyan valótlan lett a sztori, mint a Pretty Little Liars című sorozat utolsó két évada, a befejezést pedig teljesen elkapkodták. Bár maga a film részben vígjátékként készült, a cselekmény rejtélyes tónusa miatt a lezárás (miszerint Blake Livelyt komikusan ábrázolva elüti egy kocsi) lehetett volna misztikusabb.
Forrás: Az egyik legnépszerűbb földönkívüliekkel foglalkozó film, ami egészen a legvégéig pozitív elismerést kapott. Aztán az utolsó 10 percben kiderül, hogy az ufók gyengepontja a víz, ha egy pohárral lelocsolod őket, csúnyán megsérülnek.

Sokan kritizálták ezt a "lusta" befejezést, ráadásul elég sok logikai buktatója van. Miért választanák a földönkívüliek épp azt a bolygót, amelyiknek 70%-át víz borítja. És mi van, ha esik az eső, vagy havazik?
Forrás: Emlékszel, mennyire izgatottan várta mindenki Sandra Bullock új filmjét? 2019 decemberében szinte mindenki megnézte a thrillert, ami akkoriban a Netflix egyik legfelkapottabb filmjévé vált.

A sztori először izgalmasan indított, nem tudtuk, mi ellen küzdenek a karakterek a hirtelen jött apokalipszisben, de aztán átment teljesen valótlanba a cselekmény. Maga a tény, hogy bekötött szemmel, ismeretlen közegben, két kisgyerekkel valaki nekivág egy többnapos hajóútnak az apokalipszis közepén, egy láthatatlan ellenséggel, minden, csak nem reális. Ez sokaknak elrontotta a filmélményt.
Forrás: Bár nem mai film, hiszen 18 évvel ezelőtt jelent meg az Azonosság, maga a történet erősen megosztotta a nézőket. 

Tíz ismeretlen ember egy hotelben reked, valaki pedig elkezdi egyesével meggyilkolni őket. A filmben folyamatosan azon kattogunk, hogy ki lehet a gyilkos, a végén viszont kiderül, hogy az egész csak a főszereplő agyszüleménye. Ő ugyanis skizofréniás, úgyhogy végig képzelődött. Sokan kritizálták a befejezést, hiszen az egész cselekményt értelmetlenné tette, tekintve, hogy egy karakter sem létezett a valóságban.
Forrás:

Scarlett Johansson főszereplésével készült el a Lucy című film, ami azt taglalta, mi lenne, ha valaki képes lenne az agykapacitása 100%-át kihasználni. Erről már születtek filmek, a Lucy pedig ígéretesnek tűnt, sztori és akciójelenetek kapcsán is.

Bár az, hogy az agyunk 10%-át használjuk csak, valójában mítosz, de aki nyitottan állt a sztorihoz, még így is élvezhette egy darabig. A legvége viszont már sok kritikát kapott a nézőktől, hiszen nem maradt reális, és igazából ki sem derült, pontosan mi történt Lucy-val.


Forrás: Maga az alapötlet kifejezetten érdekes volt Matt Damon filmjében: a világ kezd túlnépesedni, túl sok a hulladék, és a bolygó napjai meg vannak számlálva. Aztán jön az ötlet, hogy mi lenne, ha az önként jelentkező embereket lekicsinyítenék apróra, ezzel időt nyerve a Földnek. 

A film feléig rengeteg érdekes felvetést láttunk, megnézhettük, milyen lenne a világ, ha az emberek egy része "normális" méretű lenne, míg a többiek alig 12 centisek. De a film a felénél nagyon elfáradt. Sokan kritizálták a kikényszerített szerelmi szálat, ráadásul egy ponton túl semmi újat nem tudott mesélni a történet.
Forrás:

Amikor megjelent Will Smith filmje, mindenki nagyon örült annak, hogy nem egy klasszikus szuperhősfilmről van szó. A történet erősen indított a lusta, szabadszájú karakterrel, ráadásul még egy fordulatot is belevittek a sztoriba.

A film utolsó harmadában aztán nem volt túl sok cselekmény már, a készítők inkább arra alapoztak, hogy látványos legyen a harc. És úgy nagyjából ennyi. Emiatt viszont elég kiszámítható lett maga a lezárás. 


Forrás: Ez a film csak azért került fel a listánkra, mert lényegében kétféle ember létezik: aki szerette a filmes befejezést, és aki nem. Azok, akik olvasták a könyvet, csalódtak a moziváltozatban, míg aki nem vette kézbe a regényt, valószínűleg nem is érti, miért akadtak ki olyan sokan.

A film egy kislányról szól, aki lényegében azért született meg, hogy beteg nővérének legyen a donorja. Amikor az idősebb lánynak vesére van szüksége, a kisebbik felkeres egy ügyvédet, hogy végre saját teste felett hozhasson döntést. A film úgy ér véget, hogy megnyeri a pert, majd kiderül, hogy az idősebb lány állt az egész mögött, mert nem akart tovább küzdeni. A végén meg is hal. 

A regényben a legvégső befejezés viszont egészen eltérő. A könyvben ugyanis a per megnyerése után halálos autóbalesetet szenved az ügyvéd és a kislány, veséjét pedig megkapja beteg nővére. Ő ezek után teljesen felépül.