Hírességek, akik egyedülállóként vágtak bele az örökbefogadásba
Az Oscar-díjas Bullock nem egy, hanem két gyermeket is örökbefogadott. A kisfiát, Louist még 2010-ben, az akkori férjével, Jesse Jamesszel közösen vette magához. Miután elváltak Sandra remekül helytállt egyedülálló anyaként is, így 2015-ben örökbe fogadta az akkor 3 éves Lailát.
A Dél-Afrikában született szőke színésznő szintén nem ijedt meg a gondolattól, hogy egyedülállóként is teljes és csodálatos életet biztosítson egy gyermeknek. Sőt, kettőnek! Fiát, Jacksont 2012-ben, lányát August-ot 2015-ben adoptálta. A történet ennivaló momentuma, hogy Theron kislányként írt egy levelet egy afrikai árvaháznak, hogy szeretne örökbe fogadni onnan magának egy kistestvért.
A Szex és New York Charlotte-ja a sorozatban is adoptált egy kislányt, és lám, az élet sem rendelkezett másként. Davis 2011-ben fogadta örökbe lányát, Gemma Rose-t, ráadásul szingli nőként. Az egyedülálló anyuka annyira belejött a „szerepébe”, hogy pár évvel ezelőtt gyarapodott a család, örökbefogadott fiával, Wilsonnal.
A Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot sztárja 2011-ben fogadta örökbe lányát, az akkor még bébi Genesist. „Annyi útja-módja van annak, hogy valaki anyává váljon. Nem az az egyetlen, hogy a testünkben hordjuk ki. És annyi gyermeknek van szüksége szülőre. Ők a szív szerinti gyerekeink lesznek.” – mondta akkor Viola.