Galéria

Ez a horrorfilm volt a legijesztőbb a születésed évében

Forrás: 2007: 28 héttel később

A film eredetileg a 28 nappal később folytatása, bár teljesen új sztorival és szereplőkkel. Londonban zombiszerű vírus terjedt el, azonban hosszú hetek után a várost ismét lakhatóvá nyilvánítják. Egészen addig, míg ki nem derül, hogy a vírus továbbra is jelen van; csakhogy ekkor már túl késő lesz.

2006: Silent Hill - A halott város

Rose nem hajlandó elfogadni, hogy lánya halálos beteg. Együtt megszöknek, azonban Silent Hill városában balesetet szenvednek, és szem elől tévesztik egymást. A ködös város viszont rémisztő alakokat rejt!
Forrás:

2005: Ördögűzés Emily Rose üdvéért

Emily Rose egyik éjszaka rosszul lesz, elájul, és egyre furcsábban viselkedik. Hithű katolikusként az egyháztól kér segítséget, ahol úgy vélik, a lányt az ördög szállta meg.

2004: A fűrész

Egy halálos játék, amiből nincs kiút. Két férfi egy elhagyatott fürdőszobában ébred fel, menekülni viszont esélyük sincs, hiszen bilinccsel a csövekhez rögzítették őket. De miért vannak ott, és mit kell megtenniük a szabadságért?


Forrás:

2003: Két nővér

Két nővér, Su-mi és Su-yeon elmegyógyintézetből térnek haza. Azonban beilleszkedni nem tudnak, természetfeletti erők nehezítik meg helyzetüket, apjuk új felesége körül pedig valami nagyon nem stimmel.

2002: A kör

Van egy videókazetta, amit ha megnézel, 7 nap múlva meghalsz. A film amerikai változata 2002-ben jelent meg, középpontban pedig egy újságíróval, aki szkeptikus a legendával kapcsolatban. Amikor viszont megnézi a felvételt, rájön, hogy napjai meg vannak számlálva.


Forrás: 2001: Aki bújt, aki nem

Trish és öccse épp hazafelé tartanak autóval, amikor kis híján egy másik jármű miatt balesetet szenvednek. Már épp túltennék magukat a történteken, amikor ismét meglátják a furgont, ráadásul egy furcsa alakot is, aki épp egy holttestet hajít a folyóba.

2000: Végső állommás

Amikor Alex osztálytársaival felszállna a Párizsba tartó repülőgépre, a fiúnak szörnyű megérzése támad. Biztos benne, hogy a gép fel fog robbanni, és mindent elkövet, hogy megmentse az utasokat. Őt és hat társát leszállítják, a gép viszont felszáll, és rövidesen lezuhan. Azonban Alexék most kerültek csak igazán nagy veszélybe, hiszen a halál nem engedi őket továbblépni.
Forrás: 1999: Ideglelés - A Blair Witch Project

1994-ben három főiskolás úgy dönt, hogy filmet csinálnak a Blair-i boszorkányról, akinek szelleme állítólag már kétszáz éve kísért a környéken. A fiataloknak az erdőben azonban nyomuk vész, egy év múlva viszont előkerül kamerájuk, ami mindent megörökített.

1998: Faculty - Az invázium

A Herrington középiskola diákjai átlagos életet élnek, mígnem egy nap tanárjaik szörnyeteggé változnak át. Mint kiderül, valójában ők mind idegen lények, akik a Föld meghódítására törekszenek.
Forrás:

1997: Halálhajó

2047-ben járunk. Az Event Horizon nevű űrhajú nyomtalanul eltűnt évekkel ezelőtt, ám hirtelen sugározni kezd az űrből. Egy csapat űrhajós odasiet, azonban arra, amit ott találnak, senki sem készült fel.

1996: Sikoly

Sidney szorongással küzd, anyját néhány hónapja gyilkolták meg, apja pedig nem foglalkozik vele. Amikor viszont kiderül, hogy egy sorozatgyilkos az iskola diákjait pécézte ki áldozatul, a lánynak meg kell tanulnia megvédeni magát.


Forrás: 1995: A látszat öl

Egy magánnyomozó egy okkult társaság középpontjába csöppen, akik éppen meggyilkolt vezetőjük, Nix feltámadását készítik elő. Ők pedig nem nyugszanak, amíg rá nem találnak Nix holttestére.

1994: Rémálom az Elm utcában 7.: Az új rémálom – Freddy feltámad

10 évvel azután, hogy a rendező elkészítette Freddie filmjét, rémálmok gyötrik. Ezek alapján készíti el a forgatókönyvet, és szeretné újra az eredeti színésznőt felkérni a főszerepre, aki viszont elutasítja a lehetőséget. Ezután viszont kisfia egyre rémisztőbben kezd viselkedni.
Forrás:

1993: Az örök élet kulcsa (Cronos)

Az 1500-as években egy alkimista létrehoz egy szerkezetet, ami képes örök életet garantálni. Néhány száz évvel később egy idős antikkereskedőhöz kerül a szerkezet, aki megsérti magát az aranytojással. Ezt követően erősebbnek, fiatalabbnak érzi magát, de ugyanakkor szomjazni kezd az emberi vérre.

1992: Kampókéz

Helen nagyvárosi legendákról írja diplomamunkáját. Kampókéz története különösen felkelti az érdeklődését, és amikor biztonyítékokat talál a rémisztő figura létezésére, mindent ki akar deríteni. Azonban amikor nyomozni kezd utána, rémisztő események szemtanújává válik.


Forrás: 1991: A bárányok hallgatnak

 Hannibal "Kannibál" Lecter a világ legveszélyesebb sorozatgyilkosa. Évek óta börtönben ül, azonban amikor az FBI-nak segítségre van szüksége, egy fiatal nyomozót küldenek a férfihez. Azonban Lecter nem csak őrült, de rendkívül intelligens is.

1990: Jákob lajtorjája

Jacob Singert évek óta visszatérő rémálmok gyötrik, melyben megjelennek emlékei a vietnámi háborúról. Most azonban, évekkel később, valami még rettenetesebb esemény veszi kezdetét az életében: démonok jelennek meg előtte.
Forrás: 1989: Kedvencek temetője

Stephen King klasszikusa a 80-as évek végén film formában is megérkezett. Amikor egy család vidékre költözik, kénytelenek szembesülni a ténnyel, hogy egy rémisztő állattemető áll a szomszédjukban. Úgy tartják, ha oda eltemeted kis kedvencedet, visszatér. Amikor a szülők legkisebb gyermeke autóbalesetben meghal, a családapa visszafordíthatatlan döntésre szánja el magát.

1988: Két test, egy lélek

Elliot és Beverly Mantle egypetéjű ikrek, akik mindent megosztanak egymással. Amikor azonban a színésznő, Claire belép az életükbe, a nő nem hajlandó megosztani magát a két férfi között. Ezzel viszont komoly lavinát indít el az ikreknél.
Forrás: 1987: Opera

A film címe egyben a helyszínt is felfedi: egy fiatal nő rémálmai kellős közepén találja magát, amikor az operaházban sorozatos gyilkosságokra kerül sor.

1986: Henry: Egy sorozatgyilkos portréja

Henry élete teljesen céltalan, nincs otthona, nincs munkája, és csak a gyilkolásnak él. Amikor Chicagóban régi cellatársával összeköltöznek, a két férfi együtt kezd neki az áldozatok begyűjtésének.
Forrás:

1985: Démonok

Néhány embert meghívnak egy elszigetelt moziba egy igazán furcsa filmvetítésre. Az üldözős-szabdalós démoni mű nem arat sikert, de nem ez lesz a legnagyobb gond az este folyamán. Ugyanis egy fiatal lány, aki megvágta magát a folyosón kiállított maszk felpróbálásakor, rettenetes átváltozáson megy keresztül. Mikor megfertőzi kísérőjét, a moziban pánik uralkodik el.

1984: Rémálom az Elm utcában

Freddie Krueger legelső filmje a 80-as években érkezett meg. A történet egy olyan gonosz karakterről szól, aki alvás közben, az álmok világában gyilkolja meg áldozatait.


Forrás:

1983: Cujo

A Stephen King regényén alapuló film egy kutyáról szól, aki egyik napról a másikra dühöngő őrültté változik. Senki sem tudja, mi történhetett, de az biztos, hogy a környéken senki sincs mellette biztonságban!

1982: A dolog

Kate Lloyd egy elszigetelt antarktiszi kutatóállomásra érkezik, ahol idegen űrhajót találtak a jég alatt. A belsejében azonban egy élőlény is van, ami ugyan halottnak tűnik, de miután a felszínre hozzák, kiderül, hogy csak hibernálódott...


Forrás: 1981: Péntek 13. – II. rész

Évekkel azután, hogy a táborban vérfürdőt rendezett Jason, a történet már csak legendaként él az emberek körében. Ezért egyre többen térnek vissza a tóhoz, mit sem sejtve arról, hogy valaki nagyon is figyeli őket.

1980: Ragyogás

Jack úgy érzi, megcsípte álmai állását, amikor azt kérik tőle, hogy a téli szezonban vigyázzon egy üresen álló szállodára, hogy az nyáron ismét fogadhassa a vendégeket. A havazás után viszont az épület teljesen elszigetelődik a külvilágtól, és rövidesen egyre rémisztőbb dolgok történnek a falakon belül.
Forrás:

1979: A nyolcadik utas: a Halál

Amikor egy teherszállító űrhajó idegen entitással találkozik, a hajón elszabadul a pokol. A lénynek ugyanis egyetlen célja van: mindenkit elpusztítani.

1978: Halloween - A rémület éjszakája

Michael Myers, a mániákus gyilkos halloween éjszakáján tör ki az elmegyógyintézet falai közül, hogy visszatérjen egykori rémtettének színterére, és mindenkit megöljön, aki útjába kerül.


Forrás:

1977: Sziklák szeme

Egy család sivatagi túrára indul, azonban hiába a felkészültség, eltévednek a dűnék között. Csakhogy nincsenek egyedül: a sziklák között furcsa, torz alakok élnek, akik alig várják, hogy leszálljon az éjszaka sötétje.

1976: Ómen

Amikor Robert felesége halva született fiúgyermeknek ad életet, a férfi ahelyett, hogy elmondaná neki, titkon az egyházon át örökbefogad egy kisfiút. Azonban ahogy cseperedik a kis Damien, egyre biztosabbá válik, hogy ő a Sátán leszármazottja.


Forrás:

1975: Cápa

A filmtörténet egyik leghíresebb alkotása kétség kívül A cápa. A történet egy idilli turista-paradicsomban játszódik, ahol egy cápa tűnik fel a partok közelében, és sorra szedi áldozatait.

1974: A texasi láncfűrészes mészárlás

A texasi láncfűrészes történetét mind ismerjük, a 70-es évektől kezdve pedig többször is filmre vitték. A történet egy férfiről szól, aki más emberek bőréből készít magának maszkot, miközben családjával a brutális mészárlástól sem riadnak vissza.


Forrás:

1973: Az ördögűző

A démonos filmek egyik legnagyobb klasszikusa Az ördögűző, amiben a kis Regant megszállja az ördög. Szülei pedig az egyház segítségét kérik a gonosz lélek elűzésében.

1972: Az utolsó ház balra

A filmet a 2000-es évek alatt ismét leforgatták, de az eredeti a 70-es évekből származik. A cselekmény megegyezik: egy fiatal lány barátnőjével néhány bűnöző karmai közé kerül, akik egy viharos estén épp a lány családjánál kérnek menedéket.


Forrás: 1971: Ijesszük halálra Jessicát!

Egy fiatal nő, aki már rengeteg nehézségen keresztül ment, rémisztő helyzetben találja magát. Meggyőződése ugyanis, hogy az a nő, akit beengedett a lakásába, valójában egy vámpír, aki az életét akarja.

1970: Kristálytollú madár

Egy amerikai író Rómában szemtanúja lesz egy gyilkossági kísérletnek, és gondolkodás nélkül a nő segítségére siet. Ezzel megakadályozta, hogy a galéria vezetőjének felesége a sorozatgyilkos újabb áldozatává váljon. A férfi úgy dönt, egyelőre Rómában marad barátnőjével, Julia-val és segít a rendőrségnek a nyomozásban. Azonban a a gyilkos őket is becserkészi...
Forrás: 1969: The Haunted House of Horror

Néhány fiatal egy kis borzongásra vágyik, ezért úgy döntenek, hogy egy elhagyatott vidéki házban töltik az éjszakát. Azonban ami ezután vár rájuk, minden rémálmukat felülmúlja.

1968: Az élőhalottak éjszakája

A filmtörténet első zombihorrorja, ami George A. Romero nevéhez köthető! Barbra és Johnny apjuk sírját látogatják meg, amikor egy idegen a férfira támad. Barbra ezután egy farmházba menekül, ahol élete legijesztőbb éjszakája vár rá.
Forrás: 1967: Quatermass és a pokol

Meglepő tárgyra bukkannak a londoni metró építése során, amiről rövidesen kiderül, hogy földönkívüli lények űrhajója. Az emberek vizsgálni kezdik az eszközt, és azt is, vajon mennyire befolyásolta az emberiség fejlődését az idegen létforma.

1966: A sötétség hercege

A vámpíros történet főszereplője természetesen nem más, mint Drakula, a film pedig valójában egy folytatás, amiben a vámpír visszatér, hogy ismét áldozatokat gyűjtsön.
Forrás:

1965: Iszonyat

Egy londoni lakásban két totál ellentétes személyiségű nővér lakik. Helen egy nős férfivel randizgat, míg Carol utálja a másik nemet, sőt, konkrétan iszonyodik tőlük. Amikor Helen szeretőjével elutazik, testvére teljesen magába fordul az üres lakásban. Lidérces álmok gyötrik, kezd teljesen kivetkőzni magából, és egyre szörnyűbb dolgokra vetemedik.

1964: A vörös halál álarca

Edgar Ellen Poe története filmen kifejezetten ijesztő lett. A cselekmény egy halálos járvány köré épül, amit látszólag lehetetlen túlélni.


Forrás:

1963: A ház hideg szíve

A középpontban egy kísértetház áll, ahová két médium érkezik, miután a lakók egyre furcsább jelenségeknek válnak szemtanúivá.

1962: Lelkek karneválja

Mary egy autóverseny során balesetet szenved barátnőivel, és már 3 órája kutatják a folyót, amikor a lány kikászálódik a habok közül. De nincs vele minden rendben: úgy néz ki, mintha a másvilágról tért volna vissza, és egyre nagyobb kötődést érez a megmagyarázhatatlan iránt. Pláne, amikor egy fantom is mellé szegődik.


Forrás:

1961: Az ártatlanok

Ez a film eredetileg egy regényen alapszik, amit többször is vászonra vittek - legutóbb épp a Netflix, A Bly-udvarház szelleme címmel. A történet is hasonló, hiszen egy nőről szól, aki két kisgyermek dadájaként érkezik egy hatalmas birtokra, és egy idő után meggyőződésévé válik, hogy kísértetek figyelik őket.

1960: Psycho

Hitchcock egyik, ha nem a leghíresebb filmje a Psycho, amit 1960-ban mutattak be. Hiába a fekete-fehér színvilág, még mindig nagyon izgalmas és fordulatos Norman Bates története!