Galéria

4 csillagjegy, akit óriási szerencse ér márciusban: nem várt fordulatot vesz az életük!

Forrás: Nagy veszteségek érték év elején a csillagjegyet. Talán minden eddiginél nagyobb fájdalmat kellett átélnie, de ahogy a mondás tartja: minden rossz után, valami jó jön. Márciustól nagy változások köszöntenek be az anyagi életébe, és egy költözést is látni a jövőjében. Azt lehet mondani, hogy az idei tavasz végre sok boldogságot hoz neki és a családjának is.
Forrás: Hihetetlen energiával ugrott neki az évnek. Idén ugyanis elhatározta, hogy igenis valóra váltja álmait, amiért tenni is fog. A Mérleg híresen szép, kedves és kitartó, aminek végre a gyümölcsét is élvezheti márciustól. A tavaszi idő új és még nagyobb erőt ad számára, ő pedig az a típus, aki ebből ad is azoknak, akiknek szüksége van rá. Nem csoda, hogy a tavaszi szezonnal a karmája is hihetetlen fordulatot vesz.
Forrás: A Halak igazi művészlélek, akinek a márciusi hónap újabb ötleteket és megvalósítandó terveket fog hozni. Egy olyan új kihívás előtt áll, aminek már a gondolata is boldoggá teszi. Őt azonban nem kell félteni egy kihívástól sem, mert nem egyszerűen örömét leli ezekben, de maximálisan helyt is áll bennük.
Forrás: A sokszor makacs, önző és kötekedő csillagjegynek a szerelmet és a boldogságot hozza el a március. Ha már kapcsolatban vagy, akkor egy nyugodt és boldog időszakot élhetnek meg pároddal, ha viszont egyedülálló vagy, készülj fel, mert életed szerelme kopogtathat be.