Galéria

5 pasitípus, akiből jó férj lesz

Forrás: Bár a mesékben az esküvő után a boldogan éltek következik, a valóság azért ennél árnyaltabb. A házasélet, pláne ha gyerekeitek is vannak, bizony együtt jár buktatókkal, kihívásokkal és megoldásra váró helyzetekkel, amikben elengedhetetlen, hogy csapatként tudjatok együtt dolgozni. Abból a férfiből válik igazán jó férj, aki az ilyen szituációk alatt képes nyugodt maradni, és tiszta fejjel átgondolni, mi lenne a lehető legjobb lépés!
Forrás: Meglepődnél, hány olyan pasi vonul oltár elé, aki valójában retteg az elköteleződéstől. Nem is igazán akarják megtenni, de még jobban félnek az egyedülléttől, így belemennek a házasságba annak ellenére is, hogy ritkán köteleződnek el bármi mellett. Ezzel szemben azok a férfiak, akik már a kapcsolat elején is képesek erre, és tudod, hogy számíthatsz rá, mert elhatározta magát kettőtök mellett, azzal a házasság után sem lesznek ilyen szintű problémák.
Forrás: Sokat elárul egy pasiról az, hogy milyen a kapcsolata a családjával, és milyen gyakran látogatja őket. Ha valaki sokat beszélget akár cseten a tesójával, és nem felejti el felhívni az anyukáját hetente párszor, akkor tudnod kell, hogy igazán szerencsés vagy. A családközpontú férfiakból ugyanis szuper férjek lesznek - és nem mellesleg még szuperebb apukák!
Forrás: A pénz nem tesz titeket rögtön boldoggá, ha viszont nem tudjátok megfelelően kezelni az anyagiakat, komoly gondok várhatnak rátok. Ezért számít sokat a házasságban az, hogy a férj mennyire képes jól beosztani a pénzt, és mennyire előrelátó ezen a téren. Persze ez két emberen múlik, úgyhogy neked is fontos odafigyelned rá, de azért érdemes tudni, hogy ha egy pasi otthon van a témában, valószínűleg a házasságotokban sem igazán lesznek ilyen gondok.
Forrás: A veszekedés a házasság része. De az már nem mindegy, hogy ilyenkor milyen stílusban beszélgettek egymással, és utána hogyan orvosoljátok a problémát. Azok a férfiak, akik ilyenkor is tisztelettudóak maradnak, és a sértő szavak messze állnak tőlük, rendkívül jó férjek lesznek egy nap. Hiszen a feszültség és a konfliktus sosem fajul el napokig tartó vitákká!