Galéria

Filmajánló a nagyoktól: rendezők árulták el, melyik kedvenc mozifilmjük

Forrás: Clint Eastwood ritkán nyilatkozik más filmekről, de egyszer kivételt tett, és elmondta, hogy szerinte a Trópusi vihar című vígjáték egyszerűen fergeteges, és imádta Robert Downey Jr. alakítását. A film egy csapat színészről szól, akik háborús drámát forgatnak, ám hogy alakításuk még valósághűbb legyen, tudtuk nélkül a háborús zónába viszik őket, teljesen egyedül. Abban a hitben, hogy ez az egész csak színjáték, belevetik magukat a dzsungelbe, hogy megküzdjenek a nagyon is valós ellenségekkel.
Forrás: Tarantino nemrég elárulta, szerinte melyik 2019-es film sikerült a legjobban. A választása a Préda című horror/thrillerre esett, ami viszont az értékelések alapján messze nem nyerte el a nézők elismerését. A történet egy 5-ös szintű hurrikán idején játszódik, amikor egy kezdő úszó, Haley nem tudja elérni telefonon az édesapját. Attól tart, hogy valami szörnyűség történt vele, ezért elmegy a tóparti házhoz, ahol apját sérülten találja. Amikor megpróbálja őt kivinni a házból, egy óriási aligátor állja útjukat.
Forrás: Steven Spielberg véleménye szerint az Orosz bárka című, 2002-es film az egyik legjobb, amit valaha látott. A film az időutazás keretein belül zajlik, és egy orosz rendezőről szól, aki váratlanul a szentpétervári Ermitázsban találja magát, ráadásul a XVII. században. A történet során folyamatosan váltakoznak a korszakok, amelyekbe utazik, és ez lehetőséget ad neki arra, hogy bepillantson ezekbe a letűnt világokba.
Forrás: A Titanic rendezőjének, James Cameronnak hatalmas kedvence a Kaptár című film, ezt tartja a saját kis bűnös élvezetének. A film a T-vírus elszabadulásáról szól, ami zombikká változtatja azokat, akik megfertőződtek vele. Egy csapat épp a titkos létesítménybe érkezik, és fogalmuk sincs arról, mi vár rájuk odalent.

James Cameron másik kedvence a Gravitáció című film, ami két űrhajósról szól, akik munka közben balesetet szenvednek, és elsodródnak a Nemzetközi Űrállomástól.
Forrás: Wes Anderson egyik nagy favoritja a New York-i történetek, ami három kisebb filmből áll össze. Az első egy művészről szól, aki egy New York-i gálán mutatja be kiállítását, a második egy gazdag kislányról, akit összehoz az élet bűnözőkkel és egy keleti hercegnővel, valamint a harmadik egy Sheldon nevű férfi és irányításmániás anyja életét mutatja be.
Forrás: Tim Burton egyik imádott filmje az eredeti, 1968-as Majmok bolygója, amit olyannyira szeret, hogy 2001-ben saját változatát is elkészítette belőle. A történetet valószínűleg te is ismered: egy, a Földről küldött űrhajó ismeretlen bolygón landol, ahol a legénység intelligens majmok fogságába kerül. Ezek az állatok ruhát viselnek, fegyvereik vannak, és az emberekre vadásznak.
Forrás: 2018-ban érkezett meg Az első ember című film, ami Christopher Nolan elismerését is kivívta, és gratulált a rendezőnek, akit korunk egyik kiemelkedő tehetségének nevezett. A film Neil Armstrong történetét mutatja be, aki elsőként tette le lábát a Holdra, ám a film nem csak ezt, hanem családját és életének nehézségeit is felsorakoztatja.