Jóbarátok-generáció: 10 érdekesség a sorozat kulisszái mögül
Az írópáros eleinte Monicát és Joey-t szánta a sorozat szerelmespárjának. A próbákon azonban feltűnt nekik, hogy Aniston és Schwimmer között sokkal erősebb a kémia, ezért végül úgy döntöttek, őket helyezik előtérbe. Az ötlet kivételes sikert aratott: Ross és Rachel ellentmondásos vonzalma - a tűpontosra kihegyezett poénok mellett - már az első évadot a mennybe repítette, és a két karakter között tíz évadon át zajló csikicsuki, folytonos elodázás a sorozat legfontosabb érzelmi hajtómotorja lett. Kérdés persze, mennyire illett össze a két figura: 2017-ben egy twitterező például azt vetette fel, hogy Rachel sokkal jobban illene Joey-hoz (az írók össze is boronálták a két karaktert rövid időre, de sikertelen ötletnek bizonyult), mert a féltékeny és birtokló Ross-szal ellentétben Joey tisztelte Rachel vágyait, és mindenben támogatta. Bejegyzéseit rengetegen követték.
A híres főcímzenét Kauffman férje, Michael Skloff írta, és a Beatles Paperback Writer című slágere inspirálta. Először az REM frontemberét, Michaels Stipe-ot, a 10000 Maniacs énekesnőjét, Natalie Merchant-t, majd a They Might Be Giants-ot kérték meg, és csak utánuk következett a The Rembrandts. A demóban Skloff számítógépes dobhangot kevert a zenéhez, de a Bright-hoz küldött anyagban ez már nem szerepelt, mivel volt rendes dobos. Bright azonban közben megcsinálta a képsorozatot a főcímhez, a négy dobütéshez négy darab képet illesztve. Skloff végül úgy oldotta meg a problémát, hogy visszament a stúdióba, és az egykori dobgép helyén két asszisztenssel négyet tapsolt. Ugye mindenki emlékszik rá, hol? Később, amikor a szitkom már hatalmas siker volt, az I’ll be There For You negyven másodpercéből a Nashville rádióállomás programigazgatója háromperces számot csinált, és a dal azonnal a listák tetejére ugrott.
Chandler és Monica kapcsolata hirtelen ötletből pattant ki, és megosztotta az írókat: a csapat egyik fele ünnepelte az ötletet, a másik fele úgy vélte, nagyobb hibát el se követhetnének. Sokáig úgy tervezték, csak ideiglenesen hozzák őket össze, de a közönség akkora ovációval fogadta a londoni jelenetet (Monica feje váratlanul kibukkan Chandler mellett a paplan alól), hogy az alkotók elgondolkodtak. A sorozat hangulatába felnőttes színeket hozó románc végül remekül ellensúlyozta a tinisebbre hangolt Rachel-Ross-viszony viharosságát, és a szereplőket el is juttatta a házasság-gyerekek-elköltözés szentháromságába.
A Jóbarátok stábja a hét első három napján próbált a színészekkel, a rendezővel és az írókkal. Ilyenkor még gyakori volt a változtatás, a szereplők kérdezhettek vagy javasolhattak, például ha nem tetszett nekik egy poén. Csütörtökön megnézték a munka eredményét, dolgozni kezdtek az operatőrök, a hangosítók. Pénteken kamerapróbát tartottak, délután megérkeztek a nézők, a felvétel pedig körülbelül nyolc órán át tartott éjfélig, vagy valamivel tovább. A nézőszámmal soha nem volt gond: nemcsak hogy zsúfolásig megtelt a stúdió, de az előcsarnokban is rengeteg ember tolongott arra várva, hogy valaki kijöjjön, ő pedig beslisszolhasson helyette.
A szitkomban gyakran dolgoztak világsztárokkal – érdekes módon ezek gyakran a leggyengébb epizódok közé tartoztak. Brooke Shields egy őrült rajongót játszott, aki teljesen rá van kattanva a Joey által alakított dr. Drake Ramoray-ra: a színésznő akkori párja, André Agassi teniszező a jelenet végén féltékenységi rohamával sírásrohamba hajszolta Shields-t. Julia Roberts karaktere Chandler-en áll bosszút egy korábbi sérelem miatt: a színésznő állítólag halál ideges volt (a Jóbarátokat mindig élő közönség előtt vették fel), akárcsak Charlie Sheen, aki Phoebe egyik pasiját alakította, és a felvétel előtt remegett a lába. Jean Claude van Damme (képünkön) figuráján Monica és Rachel vesznek össze: a színész 12 órát késett a forgatásról, és folyton a színésznők körül sertepertélt. De játszott még a tíz évadban változó minőséggel Bruce Willis, Gary Oldman, Sean Penn, Susan Sarandon, Brad Pitt, Jon Favreau vagy Chris Isaak.
A Jóbarátok sikerének egyik titka az lehetett, hogy a színészek a való életben is barátok voltak. Kitartottak például Matthew Perry mellett, akinek folyamatos alkohol- és drogproblémái voltak (a harmadik és hatodik évad közi időszakra állítólag alig emlékszik), és egy idő után szinte mindig másnaposan érkezett a forgatásra. A fizetésüket is közösen tornázták fel: a hat színész vállvetve állt ki az érdekeiért, és az utolsó évadra sikerült az addig is folyamatosan emelkedő pénzt fejenként és epizódonként egymillió dollárra kialkudni. A finálé (pedig Schwimmer és Kudrow többször ki akartak szállni) mégis bánatosra sikeredett: mindenki gyászolta az elmúlt tíz évet, a színészek nem bírtak felállni a kanapéról, a stáb a felvétel végén ölelgette egymást a színpadon, sírtak, közös emlékeket elevenítettek fel, és végül mindenki felírta a nevét a díszletre.
A Jóbarátok kritikai fogadtatása mindig vegyes volt. Az első bírálatok szerint „rettenetes kreálmány”, „olyan, mintha harmincperces Dockers-, IKEA-, vagy éppen sörreklám akarna lenni, csak sokkal trágárabb...” A fináléról azt írták, hogy erőltetett és hosszú, ráadásul minden humort kilúgoztak belőle. A sorozat csak egyszer kapott Emmy-díjat a legjobb vígjáték kategóriában, 2002-ben, valószínűleg a new yorki terrortámadás hatására. 2001 szeptemberében ugyanis egy repülő rohant bele a World Trade Centerbe-be, miközben a Jóbarátok írói épp Monica és Chandler nászútján dolgoztak. Lett volna egy jelenet az epizódban, amikor Chandler bombákkal poénkodik a reptéren: ezt azonnal megváltoztatták, de néhány egyéb apróságon kívül (Joey az egyik áldozat emlékére FDNY-pólót visel, a főcímről eltávolították a WTC képét) nem beszéltek a tragédiáról. A hat szereplő úgy élte tovább az életét az egyébként is túl barátságosnak és napfényesnek ábrázolt metropoliszban, mintha semmi sem történt volna. A nézőszámok alátámasztották a döntés jogosságát: az emberek a sok szörnyűség után feledésre vágytak, és az évad minden korábbi szezon nézettségét megdöntötte.
Az egyik leggyakoribb vád, ami a Jóbarátokat éri, hogy etnikailag homogén. A producerek állítólag szerettek volna sokszínűbb szereplőgárdát, és az első listán még sok fekete és ázsiai származású színész szerepelt. Végül azonban hat fehér ember kapta meg a szerepeket, és a mellékszereplők között is csak elvétve bukkan fel afroamerikai vagy ázsiai karakter. A Jóbarátok ráadásul transzfób, vagy legalábbis kikarikírozva mutatta be Chandler apját, akit Kathleen Turner alakított. Az alkotók sosem válaszolták meg egyenesen a kérdéseket, inkább védekeztek, vagy maszatoltak. Viszont a Jóbarátok élen járt a meleg kapcsolat tévés ábrázolásában (igaz, Ross megijed, amikor a kisfia Barbie-val játszik): Ross exfelesége, Carol egy nővel él együtt, akihez később hozzá is megy, a leszbikus esküvőnek pedig külön epizódot szenteltek. Az NBC rettegett a nézői reakcióktól, fel is vettek egy csomó munkatársat a panaszok kezelésére, de végül mindössze két hívás futott be.
A sorozatot belengő kedélyességet némileg árnyalja Amaani Lyle (képünkön) története. Az afroamerikai nő írói asszisztensként dolgozott a produkcióban, és később úgy nyilatkozott, hogy méltatlanul bocsátották el, ráadásul azt állította az írói szobáról, hogy kifejezetten szexista, alpári hangulat uralkodott benne. Lyle bíróság elé vitte az ügyet, a Jóbarátok azonban sikeresen megvédte magát: a nő keresetét elutasították, további munkáját Hollywoodban ellehetetlenítették. Az ügy igen nyugtalanító, különösen az elmúlt évek történéseinek fényében: vajon hány férfi használ azóta is durva, megalázó, sőt zaklató hangnemet arra hivatkozva, hogy az írói szabadság nevében teszi, tehát nem lehet számon kérni rajta?