Forrás:

Legénybúcsú (1984, Neal Israel) 

A Philadelphia és a Forrest Gump Oscar-szobrai előtt Tom Hanks csak egy átlagos – mondjuk ki, mamlasz – külsejű komédiásnak számított, aki habkönnyű vígjátékokban adta hitelesen a „boy next door” szimpatikus, bár nem túl karizmatikus szerepét. A Legénybúcsúban például egy buszsofőrt alakít, akit tehetős menyasszonyának szülei nem szívelnek túlságosan, és ezt épp a fiú utolsó szabad partiján teszik nyilvánvalóvá. A film felvonultat egy raklapnyi helyzet- és jellemkomikumot, és bár nem szánt túl mélyre – ez nem is tiszte, nyilván-, tényleg rengeteget lehet rötyögni rajta. Házasság előtt állóknak talán ezt ajánlom a listáról a legjobb szívvel.

Forrás:

Ronda ügy (1998, Peter Berg) 

Cameron Diaz egészen a Rossz tanárig nem volt ennyire undorító, mint a Ronda ügyben. Itt ugyanis hiába derül ki, hogy vőlegénye las vegasi legénybúcsúján az egyik talajrészeg vendég véletlenül felakasztott a pengeéles fogasra egy prostit, neki csak a makulátlannak látszó esküvői szertartás számít. A Másnaposokat tíz évvel beelőző film groteszk komédia, melyet mintha Tarantino és Robert Rodriguez szerelemgyereke rendezett volna: vér, mocsok, hazugság és erőszak szegélyezi az utat az oltárig, s mire elvergődik a tetejére, már Laurának (Cameron) se lesz benne semmi köszönet.

Forrás:

Másnaposok (2009, Todd Phillips) 

De mégis mit köszönhetünk a Másnaposoknak? Zajos közönségsikert, átlagos fizimiskájú filmsztárokat (Bradley Cooper, Ed Helms) és két kritikán aluli folytatást. Az első rész persze kihagyhatatlan: a négy jóbarát balul sikerült las vegasi legénybúcsúja vígjátéki alapokra helyezte az emlékezéstechnikával operáló dramaturgia eladdig szerzői filmekben és thrillerekben divatos modus operandiját, szerethető karaktereket teremtett, és még az altesti poénokat is – viszonylag – kordában tartotta. Persze hullámzó színvonalon: Mike Tyson cameója például jó ötlet volt, míg a kínai Chow (Ken Jeong) szerepe kevésbé ízléses. Ugyanakkor tagadhatatlan a Másnaposok műfajteremtő jellege, és a siker akkora méreteket öltött, hogy legénybúcsús filmek említésekor garantáltan ez ugrik be először mindenkinek.

Forrás:

Lánybúcsú (2012, Leslye Headland) 

A Másnaposok köpönyegéből bújt elő az ordenáré, altesti vígjátékok női (per)verziója, tele hányással, droggal, szexszel és egyéb szórakoztató gusztustalanságokkal. A Lánybúcsúnak nincs bonyolult története vagy szerkezete, és legfeljebb annyi innováció található benne, hogy nőknek is kijár ocsmánynak lenni: de aki szereti ezt a vonulatot, a csajos bulifilmeket, a kicsapongások mélyebbnél mélyebb bugyrait, és még a hősnők (Kirsten Dunst, Isla Fisher, Rebel Wilson, Lizzy Caplan) egymás közti viszonya is érdekli, az erre a filmre sem fog haragudni.

Forrás:

Legénybúcsú Bt. (2018, Xavier Gens) 

Budapest a Nyugat trágyadombja: ezt a pesszimista tételt igazolja a Legénybúcsú Bt. filozófiája, melyben két balfék fickó (Manu Payet, Jonathan Cohen) fővárosunkba szervezett gigalegénybúcsúkkal tarolja le Budapest utcáit. Az altesti humorra szabott amerikai filmeket sorvezetőnek tekintő francia vígjáték dramaturgiája sokkal esetlenebb – sőt hányingerkeltőbb, ami nagy szó – hollywoodi társainál, viszont az a kevés, ami szerethető benne, pont európai jellegének köszönhető. Néha kifejezett önkritikával tekint saját gyarmatosító szemléletére, és akkora kőbunkónak láttatja az utcákon törő-zúzó, holtrészeg francia turistákat, hogy a Király utcában péntek esténként menetrendszerűen okádó angolok elbújhatnának mellettük.