Galéria

15 meglepő sztárpár, akikről nem is tudtad, hogy a 2000-es évek elején randiztak

Forrás: Bradley Cooper számtalan hírességgel járt együtt azóta, hogy betört Hollywoodba, köztük Jennifer Anistonnal is! Még 2009-ben, amikor a Nem kellesz eléggé filmet forgatták, randizgatni kezdtek egymással, és többször is mutatkoztak együtt. Végül néhány találka után annyiban maradt a dolog.
Forrás: És az megvan, amikor Bradley Cooper és Zoe is randizgattak? A Lopott szavak című filmet forgatták együtt 2012-ben, nem sokkal azután, hogy a színésznő szakított vőlegényével. A forgatásokon viszont egymásba szerettek, és egy éven át voltak együtt; végül épp az újévben szakítottak egymással. Zoe nem sokkal később egyébként megismerte jelenlegi férjét, és a szakítás után egy évvel már házas is volt.
Forrás: Arra emlékszel még, amikor Jennifer Lopez jelenlegi vőlegénye, A-Rod és Kate Hudson egy párt alkottak? Még 2008-ban találkoztak egy hotel megnyitóján, de ekkoriban Alex még Madonnával járt, Kate pedig Owen Wilsonnal. Ám ez nem állította meg őket abban, hogy flörtölgetni kezdjenek egymással. Pár hónapig tartott a románcuk, de ez idő alatt nem gyakran mutatkoztak együtt.
Forrás: Pár évvel később, 2010-ben A-Rod Cameron Diazzal kezdett randizgatni, kapcsolatukat viszont csak szakításuk előtt pár hónappal ismerték el a nyilvánosság előtt. 2011 júniusában már szakítottak, de körülbelül egy évet voltak együtt.
Forrás: Benji Madden ma már Cameron Diaz férje, de volt idő, amikor Paris Hiltonnal járt együtt. Noha nem volt túl hosszú életű a kapcsolatuk (9 hónapot voltak együtt), mégis, ez idő alatt nagyon sokat mutatkoztak együtt. Szakításuk oka egyébként teljesen eltérő személyiségük volt.
Forrás: Ma már mindketten házasok (Joe nemrég vette el Sophie-t, Ashley pedig tavaly ment férjhez), de 2010-től ők is egy párt alkottak. Nem sokkal azután jöttek össze, hogy Joe Jonas szakított Demi Lovatóval, és egy éven át voltak együtt. Joe egy interjúban elmondta, hogy ez volt életében az első komoly kapcsolat, de végül a távkapcsolat nem működött közöttük.
Forrás: Az még megvan, amikor Ellie és Skrillex voltak együtt? Közös munka során ismerkedtek össze még 2012-ben, és hamar rájöttek, mennyire hasonlítanak egymásra. Azonban a távolság és a szűkös szabadidő miatt 9 hónap után szakítottak.
Forrás: Zoë Kravitz nemrég házasodott meg, de 2011-ben a Gossip Girl sztárjával randizgatott. Penn Badgley-val 2011-ben jöttek össze, és nagyon szerelmesek voltak, így össze is költöztek. 2 éven át voltak együtt, azonban olyannyira nehéz volt összeegyeztetniük karrierjüket a magánélettel, hogy végül szakítottak.
Forrás: Chris Klein neve az Amerikai pitéből lehet számodra ismerős, de azt tudtad, hogy 5 éven át járt együtt Katie Holmes-szal? Kapcsolatuk olyan komoly volt, hogy el is jegyezték egymást, de a házasságig már nem jutottak. A színész később elmondta, hogy nagyon fiatalon találkoztak, még 21 évesek sem voltak, és karrierjük kezdetén jártak. Katie egyébként pár hónappal később jött össze Tom Cruise-zal.
Forrás: Miután a színésznő szakított Jared Letóval, beleszeretett kollégájába, Josh Hartnettbe a Fekete Dália forgatásán, 2006-ban. Egy éven át voltak együtt, Josh pedig később elmondta, hogy nagyon nehéz volt számára továbblépni.
Forrás: Kate Bosworth és Orlando Bloom még egy reklám forgatásán ismerkedtek össze 2002-ben, és négy éven át alkottak egy párt. Noha nagyon szerették egymást, egyre nehezebb volt összeegyeztetniük életüket, pláne, hogy Orlando szabadidejében legtöbbször inkább a haverjaival lógott. A szakításuk viszont nagyon megviselte Kate-t.
Forrás: Miután Tom Cruise és Penelope Cruz szakítottak, a színész már ki is nézte következő feleség-jelöltjét. Ő pedig Sofia Vergara volt, akinek minderről fogalma sem volt. A színésznőt egy Oscar elő-partira hívta meg Will Smith, de valójában az egész arra ment ki, hogy összehozzák őt Tom Cruise-zal. A színész aztán virágokat és csokoládét küldött neki, folyamatosan hívogatta, ő pedig el is ment vele randizni, és a kapcsolatuk akár komoly is lehetett volna, de amikor azt kérték tőle, hogy változtasson vallást, szakítottak.
Forrás: Mielőtt még Mr. Grey szerepét megszerezte volna, a színész Keira Knightley-val randizgatott. Két éven át voltak együtt, és bár 2005-ben szakítottak, Jamie elárulta, hogy ez a kapcsolat készítette őt fel a hírnévre.
Forrás: Két és fél éven át randizgattak, de csak azután vállalták fel hivatalosan a kapcsolatukat, hogy Hilary betöltötte a 18-at (a zenész ugyanis 8 évvel idősebb nála).
Forrás: Négy éven át randizgatott Evan Rachel Wood és Marilyn Manson, amikor 2010-ben a zenész a színpadon kérte meg a kezét. Azonban még az esküvő előtt szakítottak.