Galéria

Ezt bestsellerszerzőt olvasd a horoszkópod szerint

Forrás:

Az energikus, merész Kosokat semmi sem riasztja vissza; szívesen elmerülnek akár a sötét, hátborzongató skandináv krimikben is. A norvég Jo Nesbø (született 1960. március 29-én) maga is igazi Kos: csavaros, társadalmi problémákra is érzékeny olvasmányokat ad az olvasói kezébe, amelyek természetesen egyúttal letehetetlenek is. A legismertebb műve talán a Hóember, amelyben minden korábbinál élesebben rajzolódik ki a nyomozó, Harry Hole ellentmondásos figurája.


Forrás:

A romantikus, ugyanakkor alapos és kitartó angol írónő 1816. április 21-én született (elhunyt 1855-ben), és kellőképpen komoly felháborodást keltett azzal, hogy nő létére írni merészelt, méghozzá egy szegény, árva lányról, aki olyan igazságtalan bánásmódnak van kitéve nevelőszülei és intézeti tanárai kezétől, hogy amikor először olvastam a Jane Eyre-t 14 évesen, csak úgy lángolt az arcom a haragtól és a szégyentől. De Jane aprólékos, kemény munkával maga is tanítónővé képzi magát, és még Cupidónak sem hagyja, hogy győzedelmeskedjen fölötte – egy darabig legalábbis… Egy tőrőlmetszett Bika számára nincs is ennél fontosabb olvasmány.


Forrás:

A kalandvágyó, sokoldalú, karizmatikus Ikreknek sokszor egészen a Távol-Keletig kell utazniuk, hogy nekik való kikapcsolódást találjanak – ha máshogy nem, hát fejben. Szerencsére az ő jegyük szülötte az indiai–brit író, Salman Rushdie (1947. június 19-én látta meg a napvilágot Bombayben), aki találékony, okos, a nyelvvel változatosan zsonglőrködő prózájáról ismert. Bármelyik Ikrek jegyű biztosan megtalálja a kedvére valót a regényei közt, legyen bár az a Szégyen vagy A mór utolsó sóhaja.


Forrás:

A Rák a legszenvedélyesebb, legegyüttérzőbb az összes csillagjegy közül, ezért amikor krimiolvasásra kerül a sor, ő biztosan egy karakterközpontú, ugyanakkor a kultúrtörténeti hátteret mélységében megmutató történetet választ, amilyen Dan Brown (született 1964. június 22-én) híres Robert Langdon-thrillersorozata. A Rákok számára nagyon fontos a megalapozott, sokoldalú műveltség, ugyanakkor a könnyű műfajokat is szívesen fogyasztják, így Dan Brown-könyvek ideális szellemi táplálékot jelentenek számukra.


Forrás: J. K. Rowling, akár legismertebb hőse, Harry Potter, július 31-én ünnepli a születésnapját – vagyis mindketten Oroszlánok. Ezért nagy hiba lenne nem ajánlani az angol sztárszerzőnő életművét az Oroszlán jegy szülötteinek még akkor is, ha a legtöbben közülük már nem csak az összes Potter-regényt, de talán már az álnéven kiadott Galbraith/Cormoran Strike-krimiket is olvasták. Mint rendes Oroszlánhoz illik, Rowling bátran nyúl a nagyívű, sokszereplős, kacskaringós, több szálon futó történetekhez, de a legnagyobb erénye az, ahogy a szereplőit beszélteti, mindegyiket valódi, személyes stílussal, szavajárással és akár nyelvjárással ajándékozza meg, amitől mind egytől egyig azonnal személyes ismerőseinkké válnak.
Forrás:

A Szűz elemző, gyűjtögető, racionális személyiségtípus, és éppen ezért bizonyára nagy rajongója a sodró, lendületes cselekményeknek, amilyen A lány a vonaton vagy A víz mélyén; Paula Hawkins (született 1972. augusztus 26-án) kiváló érzékkel csepegteti az újabb és újabb információmorzsákat nyomasztó, ugyanakkor a hősei iránt empátiát keltő pszichothrillerjeiben. A főszerepben a mai furcsa, elszemélytelenedett világ, amelyhez egy Szűz jegyű evidens módon nagyon is jól tud kapcsolódni.


Forrás:

Magabiztos, vállalja önmagát, ugyanakkor felelősséget is vállal a tetteiért – ezek a Mérlegek alaptermészetének legfontosabb pillérei, amelyek az egyik legismertebb magyar írót, Szabó Magdát (született 1917. október 5-én, elhunyt 2007-ben) is jellemezték. Az ajtó, a Für Elise és az Abigél olyan művek, amelyeket okkal fordítottak le számtalan nyelvre; rendkívül élvezetes, csapongó, szenvedélyes, eredeti hangon megírt olvasmányok, amelyeket bármilyen korban vagy évszakban bátran elővehet az a Mérleg, aki éppen szeretne valahol nagyon máshol lenni.


Forrás:

Az intenzív, bátor, saját magukkal is könyörtelen Skorpiók, ha lebilincselő olvasmányt keresnek, minden bizonnyal disztópia témájú regényekhez nyúlnak, amilyen például A szolgálólány meséje. De Margaret Atwood (született 1939. november 18-án) nem azért a Skorpió jegy szülötte maga is, hogy megelégedjen egyetlen műfajjal. A kanadai írónő nevéhez fűződik olyan, szintén díjnyertes krimi, mint A vak bérgyilkos, történelmi pszichothriller, mint az Alias Grace vagy mitológiai újraértelmezés, mint a Pénelopeia. Lehet válogatni, kedves Skorpiók!


Forrás:

Kalandvágyó, szenvedélyes, igaz barát – így szokták leggyakrabban jellemezni a Nyilas jegyűeket, és a megalkuvást legfeljebb hírből (és a regényhősei révén) ismerő Jane Austenre (született 1775. december 16-án, elhunyt 1817-ben) tűpontosan ráillik ez a személyleírás, ahogy az is tipikus Nyilas vonása az írónőnek, hogy a legtragikusabb avagy legnyomasztóbb fordulatban is megtalálja a humort. Hősnői hol kiállnak magukért, hol csetlenek-botlanak, hol kockáztatják az egzisztenciájukat, hol kompromisszumot kötnek, de minden döntésük cáfolhatatlan indoklást nyer, hála az alapos, zseniálisan jó tollú írónőnek, aki ugyanakkor egy kis társadalomkritikáért sem megy a szomszédba.


Forrás:

A Szerelmünk lapjai, a Kéz a kézben, Az utolsó dal és még jó néhány romantikus, mi több, melodramatikus regény ideális olvasmány az egyébként alapos, lojális, fegyelmezett és bölcs Bakoknak, akik minden más jegynél jobban rászorulnak egy kis kikapcsolódásra. A szerző (született 1965. december 31-én) „véletlenül” lett íróvá, és az azóta eltelt huszonkét év és nagyjából ugyanannyi regény során egyszer sem változtatott a nézőpontján. A hősei tisztességes, becsületes, templomjáró emberek, akik soha nem káromkodnak – ezt maga nyilatkozta így. Álhatatossága hamisítatlan Bak jellemvonás.


Forrás:

Az 1969. február 6-án született írónő egyelőre egyetlen könyvvel dicsekedhet, de az annál sikeresebb; a megjelenése óta eltelt szűk évtizedben csaknem ötven nyelvre fordították le és pár év alatt elérte a tízmilliós eladott példányszámot. A segítség eredeti kameraszögből mutatja meg az afroamerikai polgárjogi mozgalom fontos pillanatait, éspedig a déli államokban dolgozó fekete házvezetőnők szemszögéből, akik ugyan jogilag nem rabszolgák, sőt, pénzt kapnak a munkájukért, de minden nap megkülönböztetés céltáblái, például nem használhatják ugyanazt a vécét, könyvtárat, kórházat, mint a fehérek. A szabadságvágy, a nyers őszinteség, az inspiráló példák felkutatása tipikus Vízöntő személyiségjegyek, amelyek a jegy szülöttei számára kötelező olvasmánnyá teszik A segítség című regényt.


Forrás: A kreatív, szenvedélyes, elkötelezett, önzetlen Halak jegyűeknek bizonyára örömére fog szolgálni, hogy a 20. századi világirodalom egyik legfontosabb, legkülönlegesebb figuráját is közülük valónak tudhatják. Gabriel García Márquez (született 1927. március 6-án, elhunyt 2014-ben) elég olvasnivalót hagyott maga után ahhoz, hogy még a „legkönyvmolyabb” Halak jegyűt is évekre lekösse, már csak azért is, mert a kolumbiai mester nagyon tehetséges volt a fikció és a valóság, a mágia és a realitás közti határvonalak elmosásában. „A fikciót azon a napon találták fel, amikor Jónás hazament a feleségéhez és elmondta neki, hogy azért késett három napot, mert elnyelte egy cet.” Na jó, a cet nem hal. De értitek, hogy gondoljuk.