Galéria

6 elképesztő felhasználási mód, amikre eddig nem használtad a fokhagymát

Forrás:

Megfázásra
A fokhagymát évszázadokon keresztül használták megfázásra, influenzára és a köhögés kezelésére, ahogyan mind a mai napig népszerű összetevője a nyugati orvoslásnak. Egy kutatásban 146 önkéntest figyeltek három hónapon keresztül; az egyik csoport placebót kapott, a másik fokhagyma étrend-kiegészítőt, aminek következtében 63%-kal alacsonyabb volt a megfázás kockázata, akik pedig lebetegedtek azok 70%-kal gyorsabban gyógyultak ki a betegségből, mint a másik csoport tagjai. Ha jót akarsz magadnak, minél több nyers fokhagymát fogyassz, amikor épp meghűléses, influenzás betegség gyötör.


Forrás:

Rovarriasztásra
A fokhagyma nem csak vámpírok ellen hatásos, kiválóan bevethető szúnyogok és egyéb rovarok ellen is, akik nem bírják erős illatát. Ha közvetlenül a bőrödre dörzsölsz némi zúzott fokhagymát, biztosan elkerülnek majd ezek a szárnyas jószágok, ráadásul jó eséllyel az otthonodat is békén hagyják majd.


Forrás:

Akné esetén
A fokhagyma antibakteriális és gyulladásgátló hatással is bír, melyeknek köszönhetően pillanatok alatt leszámolhatsz a pattanásokkal. A még csak kialakulóban lévő pörsenést érdemes egy megvágott gerezddel kezelni, míg a fájdalmas, gyulladt vagy kifakadt pattanást egy vattakorong segítségével ecseteld be egy kevés zúzott fokhagymával.


Forrás:

Nehézfémek méregtelenítésére a szervezetből
Több tanulmány is kimutatta, hogy a fokhagyma csökkentheti a nehézfémeket (ólmot, higanyt) a vesében, az agyban és a májban. A hagyományos gyógyászatban régóta használják a fokhagymát a nehézfém mérgezés gyógyítására, ami többek között az autók és gyárak által kibocsátott gázokból kerülnek a szervezetünkbe.


Forrás:

Lábgombára
Tudtad, hogy a fokhagyma szuper gombaölő? Sportolóknak például kifejezetten ajánlott, akiknek sokszor a gombával, viszketéssel, kiütésekkel, hólyagokkal és egyéb bőrirritációval kell megküzdeniük lábfejükön. Azonban a fokhagyma gombaölő tulajdonságainak hála, hamar megszűnhetnek a kellemetlen tünetek, ha 30 percen keresztül zúzott fokhagymás, szegfűszeges vízbe áztatják a lábukat.


Forrás:

Ragasztásra
Bizonyára megfigyelted már, hogy milyen ragacsos tud lenni a fokhagyma leve, ennek köszönhetően pedig természetes ragasztóanyagként is használhatod. Elsőre talán meglepőnek tűnhet, de remekül lehet vele például üveget ragasztani. Nyilván nem örökéletű, de amíg nincs jobb megoldás, addig tökéletesen beválik ez a természetes ragasztó.