Galéria

Sztárok, akiknek 2018-ban született gyermekük

Forrás: A 26 éves modell tavaly házasodott össze férjével, idén novemberben pedig meg is érkezett első közös gyermekük. A kislányt Genevieve-nek nevezték el, és Kate Upton most minden erejével az anyaságra koncentrál.
Forrás: Októberben megszületett Hilary Duff második gyermeke! A színésznőnek előző házasságából van egy kisfia, aki már izgatottan várta kistestvérét. Matthew Komával az elmúlt években többször is szakítottak, ám harmadik békülésük után úgy döntöttek, belevágnak a babaprojektbe.
Forrás: 2018-ban megszületett Katalin hercegné testvérének, Pippa Middletonnak is első gyermeke. Férjével még tavalyelőtt keltek egybe, és bár egy ideig titkolták a várandósság hírét, nyárra már biztossá vált, hogy érkezik a baba. Pippa egyébként végig nagyon aktív volt, a nyolcadik hónapban is lejárt edzeni, sőt, biciklivel közlekedett a városban is.
Forrás: Az október nagyon izgalmas volt sztárbabák szempontjából. Például nem csak Pippa és Hilary Duff, hanem Kate Hudson gyermeke is megszületett. A színésznőnek van már két kisfia, két korábbi kapcsolatából, jelenlegi párjával pedig év elején döntöttek úgy, hogy belevágnak a családalapításba. Ezúttal egy kislány érkezett a családba!
Forrás: Rachel Weisz és Daniel Craig már túl vannak egy-egy váláson: mindkettejüknek vannak gyermekeik korábbi kapcsolatukból. Azonban idén úgy döntöttek, közösen is családot alapítanak! A 48 éves színésznő és az 50 éves színész első közös babája 2018 augusztusában született meg; a baba nevét még nem fedték fel, de annyi biztos, hogy kislány érkezett a családjukba.
Forrás: A Victoria's Secret angyalának, Candice Swanepoelnek is megszületett kisbabája idén! A modellnek már van egy kislánya, most pedig egy kisfiú született, akinek nevét nem árulták el; csak annyit tudunk, hogy nem kórházban, hanem Candice otthonában jött világra a gyermek.
Forrás: Eva Longoria és férje nagyon boldog házasságban élnek, és idén megérkezett első közös gyermekük is! A 42 éves színésznő nyáron adott életet első kisfiának, és azóta nem győzi hangoztatni, mennyire hálás ezért!
Forrás: Brigitte Nielsen várandóssága mindenkit meglepett, ugyanis a híres színésznő idén ünnepelte 55. születésnapját. Ennek ellenére mégis belevágott a terhességbe, noha elmondása szerint évekig tartó küzdelem előzte meg ezt, hiszen ennyi idősen már nagyon nehezen tudott teherbe esni. Végül sikerrel járt, és egy egészséges kislánynak adott életet nyár elején.
Forrás: Chrissy Teigen és John Legend mindig nyíltan beszéltek arról, hogy problémáik vannak a teherbeeséssel, és első kislányuk is lombikprogramban született. Azonban tavaly kiderült, hogy a modell ismét várandós, és második gyermeküknek, egy kisfiúnak májusban adott életet.
Forrás: A gyönyörű Miranda Kerr is életet adott második babájának, egy kisfiúnak idén májusban! A modell tavaly házasodott össze férjével, Evan Spiegellel, és nem sokkal később bele is vágtak a babaprojektbe. Korábban Orlando Bloom felesége volt, ebből a házasságából egy hat éves kisfia van.
Forrás: A királyi családban most rengeteg kisgyermek van, és még lesz is, hiszen Meghan hercegné is babát vár. Ráadásul idén májusban megszületett Katalin hercegné harmadik gyermeke, a tündéri Lajos herceg, akiről most már egyre több fotót mutatnak meg a neten!
Forrás: Khloe Kardashian sokáig titkolta, hogy gyermeket vár, de végül a pletykák igaznak bizonyultak. Áprilisban született meg első gyermeke, a kis True Thompson!
Forrás: Hilarie Burton, a Tuti Gimi színésznője a vörös szőnyegen, Jeffrey Dean Morgan oldalán mutatta meg kerekedő pocakját. A babájuk érkezése után őszintén mesélt arról, hogy már évek óta próbált teherbe esni, és sajnos többször is elvetélt, így kislányuk érkezése óriási örömmel töltötte el őket.
Forrás: Kylie Jenner várandósságára 2017 őszén fény derült, ám a fiatal lány nem árulta el senkinek, mi az igazság. Terhességének 9 hónapja alatt egyszer sem mutatkozott a kamerák előtt, mindig eltakarta hasát, és eltűnt a közösségi médiáról is. Végül januárban, babája születése után árulta el az örömhírt.
Forrás: Behati Prinsloo és Adam Levine második babája is megérkezett év elején: a sztárpárnak ezúttal is kislányuk született, akit Gio Grace-nek neveztek el.