Hogyan szállj ki az összehasonlítgatós játszmából a közösségi média korában: 5 tipp
Még akkor is, ha már a sokadik álszerénynek tűnő poszt jelenik meg a barátnőd üzenőfalán a készülő esküvőjéről. (Lehet, hogy nem is dicsekedni próbált, csak a boldogságát megosztani.) Hiszen ő a barátnőd, elvileg mindenben mellette állsz, nem? Akkor miért érzed ezt a helyzetet nyomasztónak vagy fenyegetőnek? Az ő sikere és boldogsága nem veszi el tőlünk a lehetőséget. A siker nem egy korlátozott számban elérhető készlet. Ha pedig úgy érzed, hogy eddig támogató voltál, de a sok tiarás szelfi negatív érzéseket idézett elő belőled, akkor lehet, hogy megint a közösségi média torzító hatása a felelős mindenért. Ez esetben inkább kérdezd ki a barátnődet arról, hogy hogy áll az esküvői helyszín keresése, az elég macerás ahhoz, hogy máris ne irigykedj annyira. Merthogy minden helyzet sokkal összetettebb, mint egy instagramfotó; ha tisztában vagyunk az összképpel, akkor ritkábban hatalmasodik el rajtunk a féltékenység.
Az instagramról mindannyian tudjuk, hogy a létező világok legjobbika: kizárólag az életből kiragadott pillanatokat látunk rajta, amik valamiért fotogénebbre sikerültek, mint a többi. Elég két barátnő, akik véletlenül mindketten királykéket vettek fel vagy a sült cékla, ami pont jól megy színben a rukolasalátához, és máris remekbe szabott fotókban tudathatják az ismerőseink a világgal, hogy micsoda aranyéletük van. Na és persze az utazások – nos, viszonylag kevesen járnak ronda helyekre nyaralni, nemde? Kár, hogy a fotogén pillanatok, mármint azok, amiket sikerül elkapni, életünk 0,01%-át teszik ki, a többi 99,9 százalék pedig maga a való élet. A magam részéről, ha azon kapom magam, hogy kétségbeesem, mert az xy ismerősöm több lájkot kapott a fotójára, mint én, akkor ezt egy jelként fogom fel: tudom, hogy ideje kimenni az utcára, friss levegőt szívni, felhívni egy rég látott barátot vagy pláne az anyukámat, szóval csinálni valamit, aminek semmi köze az online világhoz. Még ha nem is olyan szépen van megkomponálva, minden pillanat, amit nem a képernyő előtt töltök, többet ér, mint ezer lájk.
A kolléganőd otthagyta a szakmát, kutyanapközit nyitott, és most egész nap cuki blökiket simogat, míg te éppen exceltáblázatok fölött görnyedsz? Nos, először is szeretnénk megjegyezni, hogy mások kutyáinak felügyelete rendkívül kiszámíthatatlan, felelősségteljes, fárasztó szakma, azt pedig már hozzá se kell tennünk, hogy megvan a büdös és undi oldala is, ami ritkán kerül ki a Facebookra, ellentétben az elragadó videókkal, amelyek egymást önfeledten kergető golden retrievereket ábrázolnak. De ettől még a volt kolléganőd valóban kikerült az irodai világból, meghozott egy bátor döntést, most azt csinálja, amit szeret és bizonyára boldog. Te pedig, aki időtlen idők óta fontolgatod, hogy legalább továbbképzésre mész, még mindig képtelen vagy lépni? Kérdezd ki az illetőt: mi adta a motivációt, hogy kilépjen az ismeretlenbe? Honnan volt a bátorsága, honnan tudja, hogy sikerrel jár? Máris konkrét információknak kerülsz a birtokába, amik sokat segíthetnek az előtted álló döntésekben. Vagyis: ahelyett, hogy csak figyelnéd mások életét és irigykednél, próbáld meg beleképzelni magad az ő komplex helyzetükbe és kérrdezd meg magadtól, hogy birkóznál meg ezzel a felállással.
Rengeteg technika létezik arra, hogy megszabaduljunk ezektől, többféléről írtunk is már. De minél jobban ismerjük magunkat és persze minél több sikerélményünk volt nekünk magunknak az évek során, annál jobban ki tudjuk küszöbölni például, hogy folyton azon gyötrődjünk, mit gondolnak mások vagy hogy eleget dolgozunk-e ahhoz, hogy ne maradjunk le nagyon a versenyben. Ehelyett aki ki akar kerülni az összehasonlítgatás játszmájából, az minden nap felidézi, hogy neki mi mindene van. Ha kell, hálanaplót vezet vagy meditál vagy más módokon megpróbálja elérni, hogy jelen legyen az adott pillanatban és az ő élete tényleg róla szóljon, ne pedig a lájkok és a követők számáról.