Galéria

5 ok, amiért szeretem a halloweent

Forrás:

Minden évben faragok tököt, ha esik, ha fúj. Egyszerűen imádom, mert kikapcsol, kreatív elfoglaltság és mert gyönyörű a végeredmény. Nemcsak faragni szoktam, hanem kisebb tökökből gyakran készítek virágdíszt is a lakás hűvösebb helyiségeibe (másutt hamar elkezd rohadni a tök), és próbálkozom a festésükkel is.
Forrás:

Nem vagyok nagy horrorrajongó, sőt! De vannak bizonyos filmek, amelyek gyerekként ugyan félelmet keltettek bennem, ugyanakkor mégis vonzott bennük az ismeretlen. Ha máskor nem is kerítek sort rá, hogy újra megnézzem ezeket, szinte biztos, hogy adja őket valamely csatorna, így kezdődhet a rettegés.
Forrás:

Aki igazán ismer, azt tudja, hogy mániám a lakás dekorálása. Persze csak visszafogottan, de azért minden ünnepnek szeretem megadni a módját. Kedvelem a mókás dekorokat, mert igazán jó úgy járni-kelni a lakásban, hogy megmosolyogtatnak. Idén egy ilyet tervezek a bejárati ajtóra, a szomszédok nagy örömére.
Forrás:

A családunkban nagyon sok a gyerek, szinte minden korosztályból akad egy-két belevaló kölyök. Közülük jó páran már évek óta űzik a sulis halloweent, és mivel tudják, hogy nagyon szeretek sütni – és mert ha van valami ünnep, mindig megsütöm a kedvenceiket –, így a sulibulikra mindig szívesen készítek nekik egy-egy rémisztő, ám annál finomabb édességet. Vajon mi lesz, ha lesznek saját gyerekeim?
Forrás:

Ugyanezen csodálatos gyermekek gyakorta megtalálnak a kéréssel, hogy ötleteljek velük a jelmezükön is, ha épp egy komolyabb, beöltözős parti van készülőben. Farsang idején is imádok jelmezeket kreálni otthoni holmikból, akkor miért épp halloweenkor ne tenném? Ilyenkor a gyerekekkel együtt böngésszük a Pinterestet, és idővel összeáll a kép, hogy ki mit akar. Idén lehet, hogy a felnőtteknek is szervezünk ilyen bulit a hétvégén, családi halloween-parti címen, dresscode: szigorúan rémisztő!