A „Csináltasd meg a melled”-től a konkrét zaklatásig – 9 színésznő mesél arról, hogy mennyire durván szexista hely Hollywood még 2017-ben is
Minden áldott alkalommal, valahányszor jelentkezem egy szerepre, mindegy, hogy kicsi vagy nagy szerep, mindig, kivétel nélkül azt a választ kapom, hogy ‘először a férfiszerepre keresünk színészt’. Egyszer sem találkoztam még más sorrenddel, csak akkor, amikor én voltam a film producere. Fontos kimondani, hogy egyenlő félként kellene tekinteni a produkció résztvevőire és azért beválogatni őket, mert jók abban, amit csinálnak és mert passzolnak a szerephez.
Meséltem a fiúmnak [Paul Dano színésznek], mi folyik a forgatásokon, és alig bírt magával. Nagyon felkavaró. Neki egyszer se kellett szembesülnie ilyesmivel.
Egy csomó barátnőm van, aki csodálatos színész, és mind egyetértettünk abban, hogy a színésznők szexualitása valahogy bele van építve ezekbe a helyzetekbe. Tisztában vagy vele, ahogyan végigmérik a testedet a válogatásokon, és tudod, hogy ha ezt szóvá teszed, az rossz fényt vet rád.
Egyszer egy producer megkérdezte tőlem, hogy kiköpöm-e vagy lenyelem. Munka közben. Aztán hozzátette, hogy csak vicc volt, haha.
A férfi kollégáim mondanak valamit és a többiek mind azt mondják rá, hogy „azta, szuper ötlet!” Én meg: „most mondtam el ugyanezt tizenkilencedszer, meg se hallgattatok”.
A húszas éveimben egy csomó castingvideót küldtem be stúdiókba, és egy castingdirector elmesélte nekem, hogy a férfi producerek hazaviszik ezeket a videókat és „kit d...nál meg”-et játszanak. Én soha nem flörtöltem válogatásokon. Soha.
Az első ügynök, akivel találkoztam, azt mondta, csináltassam meg a mellem. Hála istennek nem volt rá pénzem. Mondjuk nem is ő lett az ügynököm.
19 éves voltam. Nagyon féltem. Al Capp [író és színész] egy szál köntösben fogadott. Azt gondoltam, bajban vagyok, hogy jutok ki innen?
Végül meggyőztem magam, hogy tudja, mit csinál. Aztán megkért, hogy mutassam meg a lábam. Azt mondtam: „tudja, Mr. Capp, nem is tudom, nem szeretném”, aztán leültem és azt akarta, hogy csókoljam meg, amire nemet mondtam.
Sírtam és nem volt pénzem visszamenni a New York-i világkiállításra [1964-et írunk – a szerk.], ahol táncoltam, úgyhogy hozzám vágott 20 dollárt taxira. Nem volt valami jó nap.
Életem első filmforgatása volt. Egy szerelmi jeleneten dolgoztunk Keanu Reeves-szel. Elkezdett forogni a kamera, és a nagyon híres rendező beordította, hogy ennyi, és megjegyezte: “milyen gyorsan tudunk idehozni egy plasztikai sebészt, mert az orra tönkreteszi a filmemet”.
Egyszer azt mondta nekem egy producer: „azért adtam neked a szerepet, hogy jól nézzél ki fehérneműben, pisztollyal a kezedben”.
Ennek az volt az előzménye, hogy nagyon akarták, hogy én játsszam el a szerepet, és megkértek, ha bármi ötletem van, akkor osszam meg velük. Pontosan ezt tettem, ami ezt a producert annyira felháborította, hogy a nyaralását megszakítva felhívott és megkért, hogy ne legyek már ilyen balhés maca. Azt gondoltam: „wow, ilyen tényleg van?”.
Azt hiszem, nem én voltam az ideális színésznőtípus Michael Bay rendező számára. Valószínűleg az zavarta, hogy a mellem nem volt nagyobb, mint a fejem, és nem voltam szőke. Amikor a Pearl Harbort promóztuk, és Michaelt megkérdezték, miért választotta Ben Afflecket és Josh Hartnett-tet, azt mondta: 'Már korábban is dolgoztam Bennel, mert imádom, Josh pedig olyan férfias és csodálatos színész'. Aztán amikor rólam kérdezték, ennyit válaszolt: 'Kate nem olyan vonzó, valószínűleg elidegeníti a női közönséget'. Mindig ezt válaszolta az ilyen kérdésekre, és nagyon sokfelé jártunk.
Valamiért elterjedt rólam, hogy sztárallűrjeim vannak. Úgy érzem, ezt sosem érdemeltem meg: mindig keményen dolgoztam, mindig pontos voltam, azt tettem, ami a dolgom volt, szóval igazából a sikeremnek tudom be, hogy ezt pletykálják rólam.
Ha olykor ki akartam fejteni a véleményemet, gyakran éreztem úgy, hogy nem mondhatok semmit, főleg bizonyos rendezők előtt, akik éreztették, hogy a „férfiklub” tagjai. Az is mindig ámulatba ejtett, hogy egy férfi késését mindig elfogadja a stáb, de ha én késem 15 percet, rögtön leszidnak. És ez újra és újra megtörténik. Nem lehet véleményed, nem fűzhet szenvedély valamihez, különben megjegyzik: „te jóságos ég, ez aztán a problémás csaj”. Én meg: „Komolyan? Problémás vagyok, mert számít, mit csinálok?”