Forrás:

'Mire az első gyerekem már nagyobbacska lett, akkor ébredtem rá, mit rontottam el addig: túl sokat foglalkoztam azzal, hogy mit kéne csinálnom. Nem tudtam elfogadni, hogy az anyaság mellett már nem tudom pontosan úgy vinni a háztartást, mint azelőtt, vagy hogy nem volt elég időm a mozgásra. Ahelyett, hogy ilyen hülyeségeken görcsöltem, simán relaxálhattam volna például, amíg a gyerekem alszik, s ezerszer jobban megélhettem volna mindent, ami velünk közösen történt az első néhány évben.'

Forrás:

'Folyton más anyukákhoz mértem magam, azt figyeltem, hogy ők mit csinálnak jobban, másként mint én. Arra sosem világítottam rá magamnak, hogy én miben vagyok különlegesen jó anya, mert eszembe sem jutott, hogy valamit ösztönösen én is jól csinálhatok. Megtanultam a leckét, és ma már csak az a fontos, hogy nekem, nekünk mi a jó.'

Forrás:

'A saját anyámmal sosem volt felhőtlen a viszonyunk, így hát igen hamar körvonalazódott bennem, hogy ha egyszer én is anyává válok, mit fogok másképp csinálni. Amikor végre megszületett a kisfiam, úgy éreztem, mindent meg akarok adni neki. Mindent, amire szellemileg és fizikailag képes vagyok, és mindent amiből nekem sosem jutott. De legfőképpen rettegtem attól, hogy egy percre is ne én legyek a legjobb, akit a gyerekem érdemel, mert attól féltem, akkor majd ő is eltávolodik tőlem, mint én a saját anyukámtól. Miután teljes kimerültséget és némi depressziót is diagnosztizáltak nálam, mindamellett hogy a világ legboldogabb emberének kellett volna lennem a kicsikém mellett, el kellett kezdenem saját magammal számot vetni. Ma már minden erőmmel kerülöm a maximalizmust, és ez az életem többi területére is jó hatással volt.'

Forrás:

'Az ember mindent meg akar mutatni, tanítani a gyerekének. De sajnos van az a pont, amikor az kell jöjjön, hogy nem élheti helyette az életét, így a tapasztalásait sem pótolhatja holmi megmondással. Hagyni kell, hogy a gyerek magától is rájöjjön dolgokra, hogy legyenek saját sikerei és kudarcai, hiszen egyszer majd ettől válik igazán életképes, boldog felnőtté.'

Forrás:

'Amikor visszamentem dolgozni – igaz, először csak részmunkaidőbe – a gyerek születése után, pocsék anyának éreztem magam. Azon agyaltam, vajon ennyire karrierista vagyok-e, ennyire törekvő, hogy még a gyerekemmel töltöt időt is képes vagyok feladni egy hülye munka miatt. Gyötrődtem, szenvedtem a gondolattól, de aztán hétről hétre azt vettem észre, hogy a gyerekemnek ezzel az ég világon semmi gondja nincsen. Tetszett neki az óvoda, társaságban volt, és ugyanúgy örült az együtt töltött időnek, mint azelőtt. Én kiegyensúlyozottabb lettem, hiszen más oldalamat is ismét tudtam kamatoztatni, még hasznosabbnak éreztem magam. A gyerekeim azóta tökéletesen megtanulták, hogy anya is és apa is dolgozó ember, és egyszer majd nekik is lesz munkájuk. Úgy érzem ezzel sokkal kerekebb családmodellt sikerül nekik mutatnunk.'

Forrás:

'Eleinte nem is gondoltam, hogy mennyit számít, ha az ember aktívan részt vesz a gyereke iskolai dolgaiban. Minden nap tanulok a kislányommal, sokszor csinálunk együtt kreatív beadandó feladatokat, és el szoktam menni az osztálykirándulásokra is kisérőszülőnek. Ez utóbbi okból a tanárokat is megismertem, akik jobban figyelnek a kicsire, és napi kommunikáció tud lenni köztünk, bármiért is legyen rá szükség. Úgy érzem, azzal, hogy részt veszek ezekben a dolgokban, a  gyerek is szívesebben beszélget velem az iskolában történtekről, hiszen tudja, hogy ismerem a pajtásait, tanítóit, a környezetet. Szívesen osztja meg velem a kis titkait, élményeit, és azt is, ha épp rossz napja volt. Ez sokkal jobban összekovácsol, mint valaha is gondoltam volna.'

Forrás:

'Eleinte mindent a gyereknek rendeltem alá. Úgy éltünk, hogy szinte az ő igényei irányították minden pillanatunkat. Ez így ment az első egy-két évben, és egyszer azon kaptuk magunkat, hogy nem csak lelakottak, fáradtak és kedvtelenek vagyunk, hanem már egymással sem akartunk időt tölteni. Aztán az én unszolásomra elkezdtük többször a nagyszülőkkel hagyni a kicsit, és engedélyeztünk magunknak kis közös időt a férjemmel. Ezt ma már tökéletesen műveljük, akár egy hétre is el tudunk utazni kettesben. De ha nem is az utazásban gondolkozom, akkor az is rengeteget számított, hogy képesek voltunk végre leengedni. Megpróbáltunk nem pánikolni minden apróságtól, a lehető leglazábban kezeltük a dolgokat, s némi kimenőt is engedélyeztünk magunknak, külön-külön is. Ezen dolgok nélkül nem lehet épelméjű szülőnek maradni, én úgy gondolom. Jó, ha az ember már az elejétől így gondolkozik és megteremti ehhez a lehetőséget.'