Előtte-utána: A Bridgerton család rút kiskacsájából gyönyörű nő lett a 3. évadra

Netflix
InStyle

Az már biztos, hogy Bridgerton család 3. évada is nagyon izgalmas lesz!

Ha hinni leher a híreknek, már nincs is olyan messze A Bridgerton család 3. évada, idén márciusban ugyanis végre befejeződtek a forgatások. A premierrel kapcsolatban egyelőre még nem érkezett hivatalos dátum, ám az biztos, hogy a készítők ezerrel dolgoznak azon, hogy ismét elvarázsoljanak minket, mindeközben pedig a Netflix a minap néhány hivatalos fotóval is megörvendeztette a rajongókat, amiken immár A Bridgerton család 3. évadának pillanatai láthatók!
Mint az már korábban kiderült, a csapat folytatja a már második évaddal elkezdett mintát, mely szerint ahogy a könyvek, a sorozat minden évada is más-más Bridgerton csemetére koncentrál, így vetült reflektorfény az első szériában Daphne-ra, majd Anthony-ra, most pedig Colinon lesz a sor. Na és persze Penelope-n, aki férjet próbál fogni magának a következő epizódokban, ez pedig Colin érzéseit is elbizonytalanítja. Egy pedig már biztos, ez a Penelope már nem az a félénk kislány lesz, akit eddig megismertünk, változása pedig már az első hivatalos fotókon is látszik.

Erről most te magad is meggyőződhetsz, nézd meg a képeket galériánkban!

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
Az első fotók A Bridgerton család 3. évadából

Most pedig néznek meg, hogy néznek ki a Bridgerton színésznői a való életben!

Nézd meg a galériánkat - 24 kép
Így néznek ki A Bridgerton család színésznői a való életben

Az InStyle magazin írása.