Promóciók
A fiatalok körében az egyik leggyakoribb daganat a melanóma: az alábbiakat kell tudni az agresszív rákbetegségről
Forrás: Getty Images/Rudzhan Nagiev

Ez is érdekelhet
június 1
A május világszerte a melanóma elleni küzdelem és a melanóma-tudatosság hónapja, ami a bőrrák egyik legveszélyesebb és legagresszívebb fajtája. Nem véletlen, hogy a szakemberek aktívan dolgoznak azon, hogy minél több ember tisztában legyen a bőrelváltozások veszélyeivel és azzal, hogyan lehet megelőzni, hogy kialakuljanak. Ahogy az Origo írja: az ELTE és a Semmelweis Egyetem kutatói kifejlesztettek egy mesterséges intelligencia alapú alkalmazást, az Emdee Skin applikációt, ami ingyenesen letölthető Androidos készülékekre. Az app lényege, hogy a felhasználó lefotózhatja és beküldheti a bőrelváltozást, amit a mesterséges intelligencia elemzés után osztályoz és adott esetben felhívja a figyelmet arra, ha orvoshoz kell fordulni. Természetesen az eredmények nem 100 százalékos pontosságúak, így továbbra is fontos az önvizsgálat és az évenkénti szűrővizsgálat elvégzése.
Egyre több a diagnosztizált eset
Dr. Czirbesz Kata bőrgyógyász felhívja a figyelmet rá, hogy a melanóma gyakorisága a kaukázusi populációban az elmúlt évtizedekben növekvő tendenciát mutat:
„2018-ban világszerte mintegy 300 ezer új esetet, míg Magyarországon 2018-ban a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján 2778 új esetet diagnosztizáltak. Az utóbbi évtizedben növekvő tendenciát észlelünk a fiatalabb betegpopuláció körében, ahol az egyik leggyakoribb daganat a melanóma. Az Egyesült Államokban a 3. leggyakoribb daganattípusként említik a 20-39 éves korosztályban.”
A szakértő hozzáteszi, hogy a prevenciós kampányok sok embert szólítanak meg, így egyre többen élnek egészségtudatos életet és jelentkeznek szűrővizsgálatokra.
„Sajnos még így is találkozhatunk szélsőséges, elhanyagolt esetekkel. De az is tény, hogy egyre kevésbé számítanak tabutémának a bőr-, illetve egyéb betegségek. Világszerte és hazánkban is számos híresség osztotta már meg saját tapasztalatát, amin keresztül sikerült felhívnia a figyelmet a megelőzés fontosságára”
- teszi hozzá a bőrgyógyász.Legutóbb például a leghíresebb celeb család, a Kardashian-klán egyik tagjáról derült ki, hogy egy évvel ezelőtt meg kellett műteni, ugyanis az arcán kialakult bőrelváltozás melanóma volt. Ahogy visszaemlékezett rá az új show előzetesében: eleinte csak egy anyajegy jelent meg az arcán, amiről sosem gondolta volna, hogy súlyos betegséget okozhat. A bőrgyógyásza viszont időben felismerte, hogy mivel áll szemben, így gyorsan tudtak cselekedni.
A legnagyobb tévhit
Tévedés, hogy az évtizedek óta meglévő anyajegyből úgysem lehet probléma. Dr. Czirbesz Kata felhívja a figyelmet arra, hogy ez az egyik leggyakrabban hangoztatott téves elképzelés és hozzáteszi:
„Igaz, hogy az esetek 70-80%-ban újonnan keletkezik, de meglévő anyajegyből is fejlődhet daganat. Ha már vérző elváltozással jelentkezik egy páciens, az mindig egy agresszívebb, előrehaladottabb stádium jele.”
A melanóma egyébként azért veszélyes, mert agresszíven terjed, ami a májban, a tüdőben és az agyban kialakuló áttéteket eredményezhet.

Kulcs a megelőzés és az önvizsgálat
Természetesen több tényező is közrejátszik abban, hogy ez az alattomos betegség kialakulhasson. Ide tartoznak a környezeti hatások, a genetikai tényezők, a bőrtípus és a szervezet immunológiai státusza. A szakértő nem győzi hangsúlyozni, milyen fontos a fényvédelem, amire télen és nyáron ugyanúgy fontos odafigyelni. Mint mondja, a daganatok egy része az életünk során összeadódó káros UV sugárzás miatt fejlődnek ki.
„Csak a kémiai és fizikai szűrők kombinációja adhat megfelelő védelmet. Ezért széles spektrumú fényvédelmet biztosító terméket javasolt választani. Az SPF jelölés csak az UVB („napégést okozó”) sugárzás elleni védelmet jelenti, míg az UVA+UVB elleni védelem a „széles spektrumú” megoldást jelöli. Ez azt jelenti, hogy ezek mind a rövid, illetve a hosszú hullámú UVA tartományban hatékonyak, azaz védenek az infravörös, a kék fény, az UVA és az UVB ellen.”
Ha a nyári napozás során mégis napégéstől szenvednél, akkor érdemes olyan termékeket választanod, amik biztonságosak a sérült bőrfelszín számára is, azaz nem irritálnak, nem tartalmaznak allergén anyagokat, lipidpótló hatóanyagokban gazdagok és gyorsan beszívódnak.
„A termálvíz egy értékes összetevő lehet a választásnál, komolyabb stádiumú napégés esetén pedig gyógyszertári, receptre felírható, akár szteroid tartalmú krémre is szükség lehet”
- mondja Kata.Az önvizsgálat kulcsfontosságú, amihez segítséget nyújt az ABCD kritériumrendszer:
A: aszimmetria, vagyis, hogy mennyire szabálytalan az alakja az adott elváltozásnak, van-e benne göb
B: border, azaz határ: élesen elkülönül-e az elváltozás az ép környezetétől, vagy elmosódott a határ
C: colour, szín: a melanómákra jellemző, hogy nem homogén színezetűek, hanem különböző színárnyalatokat mutatnak
D: diameter, átmérő: a 6 mm-nél nagyobb anyajegyekből nagyobb valószínűséggel alakul ki melanóma, így az elváltozás kiterjedése fontos
E: enlarging, vagy növekvő: növekszik-e az elváltozás mérete
A hírességeket sem kerülik el a betegségek:
Őket a rák másik típusa támadta meg:
Hogy tetszett a cikk?

Promóciók
A magyarokat jobban aggasztják saját jövőbeli kilátásaik, mint a betegségek
június 2
3 tipp, amivel te is felkészülhetsz a Balaton-átúszásra
Rendszeres úszol? Szuper! És arra gondoltál már, hogy próbára tedd magad a Balaton átúszáson? Tippjeink segítségével könnyedén felkészülhetsz a nyár egyik legszórakoztatóbb sporteseményére!
Lefeküdtem a kedvenc énekesemmel, ami örökre megváltoztatta az életemet
Igaz történet következik!
Egy szett a hét minden napjára: Avagy 30 szuper júniusi outfitötlet, amit megéri lemásolnod
Júniusban már az időjárás sem gördíthet akadályokat eléd, így mutatjuk a legszuperebb nyári outfitölteteket!
Ritka, mint a fehér holló: híres férfiak, akiknek az exe és a mostani párja jó barátnők
Kevesen vannak, akik hosszú együtt töltött és szerelemmel teli kapcsolat után, teljesen túl tudják magukat tenni egy szakításon.
Van jobb Margot Robbie-nál? Híres nők, akiket el tudtunk volna képzelni Barbie-ként
Kevesebb, mint két hónap múlva érkezik a mozikban a várva várt élőszereplős Barbie film, méghozzá a csodaszép Margot Robbie és Ryan Gosling főszereplésével.
Lerántjuk a leplet a termékekről, amik fel fogják szántani a netet 2023 nyarán
Az nem kifejezés, hogy IMÁDNI fogod őket!