Férfiszemmel: Önámítók balladája

Aki másnak vermet ás, maga esik bele. Ki mint vet, úgy arat. Akit ma megfektethetsz, ne halaszd holnapra - tartja a Player’s Book híres alapszabálya, legalábbis a legutóbbit. Cikkely és paragrafus számot idézni sajnos nem tudok. Ezen mondások viszont mind és együtt érvényesülnek a következő történetben.

Korábbi írásomban említettem, hogyan és miért határoztam el magam az igazmondás rögös útja mellett, jövőbeni vélt és remélt hódításaim egyik legfontosabb alapszabályaként lefektetve. Azt hittem, ez a döntés majd végtelenül ismétlődő magányos éjszakák sóvárgó ürességébe kárhoztat, de meglepetésemre lerombolni kényszerültem a szkepticizmusom az „a nők a rosszfiúkra buknak” kijelentéssel szemben.

A rosszfiú kifejezést persze legalább még hat idézőjel közé fűzném, hiszen én fogcsikorgatva sem tűnök annak. Értsük ezt inkább csak a férfi a nővel szembeni szándékát tekintve (VAGY FORDÍTVA), hiszen az már csak rosszfiú (vagy r*banc) lehet valamiért, aki kalandozni kíván, mielőtt felveszi a batyut a hátára.
Nos, tehát! Innentől kezdve az ismerkedés azon szakaszába érve, ahol felmerültek a tervek, én minden erőmmel azon voltam, hogy jelezzem, terveim ugyan vannak, de nem azzal a személlyel, akivel abban a pillanatban megosztom, legalábbis a holnap reggelnél távolabbi biztosan nem. Ha pediglen azt éreztem, hogy nem esett le a tantusz, nem restelltem egyenest közölni, hogy mik a szándékaim. Ki hitte volna, hogy ez imponál egy nőnek?! Az általános reakció egy pozitív megerősítés volt, miszerint ebben egyet értünk, bizonyos esetben gondolom azért, mert szimpátiát remélt cserébe a hölgy. Ha mégsem, akkor pedig ennek ellenére sem tántorodott el a kisasszony, amit én egyértelmű szándéknyilatkozatnak vettem, miszerint Ő engem annak tudatában enged csemegézni a svédasztalról, hogy én maximum alkalmanként parkolom le a verdát a mélygarázsban.

Micsoda megkönnyebbülés, gondoltam! Bármit lehet rólam mondani, de hogy nem élek a lehetőségeimmel, azt biztosan nem. Ráadásul engedtessék meg azt állítani, hogy jó vendég módjára, figyelmesen és a helyi szokásokat, prioritásokat figyelembe véve veszem birtokomba a szolgáltatást.

A problémák, ha nem is rögtön másnap, de mindenképpen az első egy-két aktust követően merültek fel. Hirtelen apró elvárásokkal kellett szembesüljek. Miért nem akarok beszélgetni Messengeren, ha egész nap elérhető vagyok? Miért nem érek már rá a héten? Miért nem akarok elmenni vele egy randira? Miért nem megyek át ott aludni? Miért nem lógok vele és a barátaival, akiknek szívesen bemutatna?

Nos, bár ezek bagatell dolgoknak tűnnek, valljuk be, egy következő lépést jelentenek, amik arra utalnak, hogy szépen lassan az alkalmi, vagy/és állandó szeretői státuszból a kapcsolat fele sodródtok. Márpedig én jeleztem az elején, hogy nem! Azt is, hogy no, meg hogy nein, nyet és azt is, hogy non, ma chérie!
Ám de kinek ad igazat ilyenkor a nagyérdemű? A galád férfinak, aki hobbipöcökként lubickált egyet, majd tovább állt, vagy szegény kihasznált és „ÁTVERT” lánynak/nőnek, akit megszentségtelenített a telhetetlen és önző kéjvágy?

Azt a gondolatot szeretném átadni most nektek, hogy ha a tested látod az egyetlen eszköznek, hogy lekösd a figyelmét egy férfinak, akkor ő pont csak ennyit akar majd kivenni belőle. És legyünk őszinték, hogy az egy hamar kimerülő forrás. Nem sokáig lesz izgalmas. Még ha egy pornósztár is veszett el benned. És ha abban reménykedsz, hogy majd közben jól megismerlek, szeretném hogy meghalld, amikor mondom, k*rvára nem fog már érdekelni ki vagy, ha az elején sem érdekelt! Várd el és tiszteld meg magad és a másikat is azzal, hogy őszinte vagy. Nem nyomasztó elgondolás, hogy az a természetes, hogy mind torzítjuk a valóságot annak reményében, hogy az igaz szerelem ránk találjon.

Nézd meg a galériát is!