Kezdődik a trónfosztás: tudatosan készülök a második gyermekem születésére

Az első terhességem maga volt a csoda: se hányinger, se krónikus fáradtság, így munka után vagy elmentem tornázni, vagy feltett lábbal olvasgathattam az "ajánlott olvasmányokat" csecsemőtémában. Ketten a férjemmel nem csináltunk nagy rumlit, így elég volt hétvégén pár óra a takarításra, az étkezést pedig megoldottuk, ahogy épp kedvünk volt.

Elég naiv, aki azt hiszi, hogy a második terhesség épp így zajlik majd: a házimunka mennyisége egyenes arányban nő az első gyerek életévével, a kupleráj mindig csak fokozódik, és egy kétévest már nem lehet bébiétellel etetni, pláne, ha egy anyuka okosan és egészségesen akarja táplálni a gyereket.

Hogy lehet-e a 2. várandósság alatt pihenni?
Valakinek ez biztosan megy, egy dackorszakos kétévessel azonban az ember többnyire csak a túlélésre játsztik.

De nincs mese, úton a második gyerek, akire szintén illene majd elegendő figyelmet fordítani. Ezt minden anyuka tudja, de elképesztő, hogy az első terhesség alatt a "most aludjatok, mert később úgy sem fogtok!" és a "most utazzatok, mert gyerekkel már úgysem lehet" ismerősök hirtelen elkezdik lökni a "nem irgyellek, két gyerekkel nagyon durva lesz" és a "na most aztán tényleg semmi időd nem lesz magadra" szövegeket...

Most komolyan, azt hiszik, ezzel segítenek? Nem lehetne inkább pozitív dolgokkal biztatni a kismamákat?

De ezen már túl vagyok: bevettem azt a bizonyos "letojom kapszulát", és ha kedvem van, a neten olvasgatok cuki és rémes történeteket. Olyan ismerősökkel beszélgetek, akik szintén hasonló cipőben járnak, és a következő dolgokra próbálom tréningezni magam:

A nagyra akkor legalább annyi, ha nem még több időt kell szánnom, mint a picire!

Hiszen ő már évek óta a család tagja, és biztosan összetörne a lelke, ha azt érezné, hogy elvesztette az anyukáját. A vele való közös programok sem maradhatnak el, az olyanok sem, amikor kettesben vagyunk. Persze a nap nagy részében hárman leszünk a testvérével, de igenis tudatosan törekedni fogok arra, hogy legyenek olyan események, ahol csak ő és én vagyunk ott.

Be kell vonnom őt mindenbe

Biztosan iszonyatosan fárasztó lesz, és nagyon sok türelmet igényel majd, de törekednem kell arra, hogy ne érezze, bármiből is kiszorul. Ha szoptatok, és szeretne, odaülhet hozzánk, segíthet megfürdetni a kisbabát, és majd együtt nevetünk, amikor végre sikerül elaltani.

forrás: pexels.com

Tilos a hasonlítgatás

Biztosan lesz olyan, hogy mérgemben olyat mondok, amit nagyon nem akarok, de már most naponta többször elmondom magamnak, hogy a két gyerek állandó összehasonlítása szigorúan tilos.

Nem fogom kényszeríteni, hogy szeresse

Eszembe sincs az elejétől a nagyfiamat azzal traktálni, hogy szeresse a testvérét, mert ezt úgysem lehet erőltetni. Persze már most gyakran mondogatjuk neki, hogy egy kislány van anya pocakjában, már tudja a nevét, puszit is ad neki néha, de ő eddig ennyit tud az egészről. Erre felkészíteni úgysem lehet, és őszintén bízom abban, hogy – ha néha vért izzadva is – sikerül hármunknak egy hullámhosszra kerülnie, akkor nem lesz itt semmi probléma.

És az is biztos, hogy a napok nagy része kőkemény lesz, hogy ő is felvesz majd olyan szokásokat, amik sokkolni fognak, de azt hiszem, ezt előttem már jópáran túlélték. Lesz ahogy lesz, egyszer úgyis felnőnek, és majd akkor jól visszasírom a kisgyermekes időszakot.

Addig is, légyszi, szurkoljatok nekünk!

Bezár

Bezár, vissza a cikkhez

Kép betöltése

A galéria folytatódik, lapozz tovább →

Hirdetés

Galéria

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!