Sokkoló mindennapok egy szekta belsejéből: A szeretet nevében az HBO eddigi legfelkavaróbb dokumentumsorozata

HBO/A szeretet nevében
Besenyei Bianka

Valódi és megrázó képsorok mutatják be egy kultuszvezető felemelkedését és halálát, aki elhitette a követőivel, hogy ő maga Isten.

Elképesztő minisorozat borzolja a kedélyeket az HBO-n, aminek főszereplője Amy Carlson, aki a Love Has Won kultusz vezetője volt. Amy 1975-ben született, magánélete sosem volt igazán sikeres, szülei elváltak, mostohaanyja bántalmazta, később pedig három apától három gyermeke született. A McDonald’s gyorséttermi üzletlánc menedzsereként dolgozott, ahol nagyon kedvelték őt, de valami mégis megváltozott benne. Elkezdett érdeklődni a New Age utópisztikus mozgalom iránt, amely egyfajta láthatatlan vallásként működött és a vallás, a filozófia, az asztrológia és a tudomány sajátos egyvelege jellemezte. Innentől kezdve pedig minden megváltozott: Amy hátrahagyta a családját, hogy segítse a világot egy magasabb dimenzióba való felemelkedésben, miközben Isten Anyának nevezte magát és elhitte magáról, hogy ő Isten. Magasztos ígéreteket tett az online térben, ahol számos követőt szerzett és megalapította a Love Has Won nevű weboldalt és kultuszt, majd 20 ember csatlakozott hozzá, hogy együtt éljenek és közvetítsék a mindennapjaikat a neten, amiből a bevételüket is nyerték.

Amy különös életéről és haláláról még többet megtudhatsz a galériára kattintva!

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
A szeretet nevében a legfelkavaróbb dokumentumsorozat: így élt Amy Carlson