„A Feketék fehéren 2 önmagát írja” – a sikerfilm főszereplője a folytatásáról beszélt
Ha te is várod a folytatást, most mindent megtudhatsz róla!
A Feketék fehéren című filmet nem lehet nem imádni, így van ezzel az egyik főszereplő, Marlon Wayans is, aki alig várja a folytatást. Csaknem 17 év telt el az első rész óta, amiben megismerhettük Kevin Copeland és Marcus Copeland FBI ügynököket, azaz Tiffany és Brittany Wilsont.
A filmmel óriásit kaszáltak a készítők, 37 millió dolláros költségvetéssel dolgoztak, azaz nagyjából 11 milliárd forintot fordítottak a készítésére, és ennek a háromszorosa jött vissza a bevételekkel. Nemcsak kereskedelmi szempontból volt sikeres, a közönség tényleg oda volt érte, épp ezért sokan furcsállják, hogy a mai napig nem készült folytatás belőle.
Így van ezzel a 49 éves színész, Marlon is, aki a Variety-nek mesélt erről nemrég:
„Szerintem szükség van a Feketék fehéren 2-re. Úgy gondolom, hogy annyira megfeszültünk, hogy most lazítanunk kell egy kicsit, és ránk fér a nevetés. Szerintem Hollywood fel sem fogja, milyen megállíthatatlan és erőteljes lenne a folytatás.”
-A színész azt is hozzátette, hogy a testvérei, Keenan és Shawn, akikkel közösen írták a filmet, már most tele vannak rengeteg új ötlettel a második részhez.
„A Feketék fehéren 2 önmagát írja”
- tette hozzá.Nem ez az első alkalom, hogy Marlon a folytatásról beszél. 2018-ban a TLR-nek árulta el, hogy rengetegen várják tőlük a következő részt, így a testvérek összeültek és megvitatták a dolgot. Akkoriban azzal zárta le a dolgot, hogy biztosan sort kerítenek majd rá, ha minden jól megy. Egyelőre pontos dátum nincs, de mi már most nagyon várjuk, mi sült hoznak össze a fiúk.
Ezt muszáj látnod!
Így néznek ki ma a Feketék fehéren színészei