Promóciók
Mit tegyünk, ha leáll minden közösségi oldal?
Forrás: Getty images

Az ÉvaMagazin.hu cikke
Először is szeretném leszögezni, hogy mennyire szerencsés helyen és időben élünk, hogy egy vagy több közösségi média platform leállását problémaként élhetünk meg. Azonban hétfőn este velünk is előfordult az elképzelhetetlen: a Facebook, Messenger, Instagram és Whatsapp szövetsége bedobta a törölközőt. Nem lehetett üzeneteket küldeni, képeket feltölteni vagy más képeit, posztjait nézegetni.
És milyen jól jött egy szusszanásnyi levegő, nem csak hüvelykujjunk monoton görgetése. Észrevettük a csillagokat, a hűtő búgását. Megéljük a pillanatot, ahogy mostanában trendi mondani. Újra kislánynak éreztem Magam, aki a nyári szünetben még a pár utcára lakó barátnőjét is messzinek érezte és senkiről semmi információja nem volt, hacsak nem hozta a postás a hetekkel előtte küldött levélre várva várt válaszlevelet.
Úgyhogy, amíg újra e-mailben és SMS-ben érhettük el egymást, én összeszedtem hát pár ötletet, amit ilyen helyzetben lehet csinálni és egyben meg is világosodtam, hogy ezek aztán az igazi mindfullness pillanatok.
A galériában mutatom őket:
Ha érdekel, hogy mi az a hygge, amitől a dánok olyan boldogok és mit tesznek, azért, hogy a pillanatban legyenek lapozgasd végig galériánkat:
Hogy tetszett a cikk?
május 29
200%-ra nőtt pillangó állomány, elég meleg a Balaton! - Ezek a jó hírek történtek a múlt héten
Láttál már feminista "body horrort"? És sejted miért szerepel a múlt heti jó hírek között? Cikkünkből kiderül!
Napi horoszkóp május 29.: az Oroszlánok elképesztő népszerűségnek örvendhetnek, a Mérlegeknek rugalmasabb gondolkodásra van szükségük a konfliktusok elkerüléséhez
A hosszú hétvége utolsó napjára is izgalmakat ígérnek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
Heti horoszkóp május 29-június 4.: a Rákok kedves gesztusokkal okoznak örömet másoknak, a Szüzek bizarr helyzetbe kerülnek
Érdemes elolvasnod a heti horoszkópodat is, hisz a csillagok ismét izgalmas üzenetekkel készültek!
Napi horoszkóp május 28.: a Skorpiók igyekeznek mások elvárásainak megfelelni, a Halak nem ismernek lehetetlent
A csillagok a mai napra is izgalmakat ígérnek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
A felnőttek közel fele kerül intim kapcsolatba az első randin, állítja a tanulmány
Egy szexuális segédeszközöket kínáló üzlet felmérése kimutatta, hogy a felnőttek közel fele szexelt már az első randin. A kutatás arra is kitér, hogy melyik csillagjegy az, amelyik a leginkább nyitott a kalandra. Az ÉvaMagazin.hu cikke.
3 istenien finom, szupergyors és szuperegyszerű lazacos recept rohanós napokra
Miért együnk lazacot? Természetesen elsősorban azért, mert szeretjük. Ám ha ez nem lenne elég nyomós érv, akkor most felsorolunk pár további indokot is. Ha végigolvasod, mennyi értékes tápanyagot tartalmaz, biztosak vagyunk benne, hogy még jobban fogod kedvelni. Ráadásul most az elkészítéséhez is hoztunk pár tippet és három kipróbált, isteni, ugyanakkor szupergyors és egyszerű receptet! Az ÉvaMagazin.hu cikke.