3 dolog, amit még véletlenül se csinálj április 8-án, a teljes napfogyatkozás idején: veszélyes lehet a jövődre nézve!

Pitris/Getty Images
Dóri

Fantasztikus energiák szabadulnak fel ma délután a különleges égi jelenségnek hála, szóval eljött az ideje, hogy tiszta lapot nyissunk az életünkben. De egyáltalán nem mindegy, hogyan tesszük ezt!

Bár Európában sajnos nem lehetünk szemtanúi ennek a különleges jelenségnek, a világ másik felén (egészen pontosan Észak-, és Közép-Amerikában) viszont látható lesz a ma délután bekövetkező teljes napfogyatkozás. Ez az esemény egyébként akkor következik be, mikor a Hold a Nap és a Föld között elhaladva árnyékot vet a bolygónkra, és részlegesen, vagy teljesen eltakarja a Napot – tehát egy vonalba kerül mindhárom.

A jelenség felejthetetlen látványt nyújthat a megfigyelőinek, a hatása viszont mindenkit egyaránt érinthet, hiszen elképesztő energiákat szabadíthat fel – vannak olyan csillagjegyek, akiknek akár meg is változtathatja az életét! A napfogyatkozások lehetőséget, erőt adnak nekünk az új kezdetekhez, az átalakuláshoz, a növekedéshez és a személyes fejlődésünkhöz is. Éppen ezért vannak dolgok, amiket most MINDENKÉPPEN tiltólistára kell venned!

3 dolog, amit még véletlenül se csinálj április 8-án, a teljes napfogyatkozás idején: veszélyes lehet a jövődre nézve!

Nézd meg a galériánkat - 3 kép
3 dolog, amit még véletlenül se csinálj április 8-án, a teljes napfogyatkozás idején: veszélyes lehet a jövődre nézve!