Mit ne csinálj, hogy elkerüld a balszerencsét 2024-ben? Asztrológus figyelmeztet!

Getty Images/Square Dog Photography
Bíborka

Egy asztrológus különös kínai újévi jóslatokat osztott meg 2024-re nézve, amiben elárulja, mit ne tegyünk meg annak érdekében, hogy elkerüljük a balszerencsét.

A kínai újévet február 10-én ünnepelte a világ, amivel hivatalosan is beléptünk a Sárkány évébe. Victoria Mei amerikai tiktokker és asztrológus pedig úgy döntött, hogy ad néhány hasznos tanácsot erre az évre nézve, hogy minden követője szerencsés lehessen idén. Azt tanácsolja azoknak, akik a Sárkány évében születtek (1964-ben, 1976-ban, 1988-ban, 2000-ben, 2012-ben és idén születtek), hogy ne viseljenek pirosat, hogy elkerüljék a balszerencsét. Továbbá számukra fordulópont érkezik el a karrierjükben is, végre megmutathatják, mire képesek és mindez nagy változással jár majd a pénzügyeik terén is. Sajnos még egy dologtól óva int Mei: azt állítja, balszerencsét hoz, ha valaki idén házasodik Kínában, mert ezt az évet az özvegy évének is nevezik.

Mi az, amit nem ajánlanak még a szakértők? A Sydney Egyetem professzora, Xiaohuan Zhao elmondása szerint idén a következőket érdemes elkerülni:

  • ne nevezd el a gyermeked olyan névvel, aminek jelentése küzdelemhez, félelemhez vagy fegyverhez kötődik
  • ne helyezd az ágyad északnyugati sarokba, amikor a hálószobát bútorozod be, mert ez a Kutya állatövhöz kapcsolódik
  • ne viselj olyan ékszert, amin kutya szerepel
  • kerüld az együttműködést és a házasságkötést olyannal, aki a Kutya évében született
  • kerüld a Tigris évében születetteket is, mert versengés alakulhat ki közöttetek

Mit tegyél, hogy szerencsés legyél idén?

A kínai asztrológia szerint minden jegynek van szerencsehozó színe, a Sárkány évében születettek esetében ez az arany, amely a gazdagság, siker jelképe is egyben. Az arany pozitív energiát hordoz magában, a nemesség szimbóluma, ezért úgy tartják, a Sárkány számára a legkedvezőbb szín. A sárga szintén egy gazdagságot, stabilitást szimbolizáló árnyalat, amit érdemes viselned és a lakberendezésedbe is beépítened, mert ez szerencsét hoz 2024-ben. Ugyanez igaz a kék színre is, ami frissességet, fiatalságot és bölcsességet jelent.

És azt már tudod, melyik lesz a legszerencsésebb és legbalszerencsésebb hónapod?

Nézd meg a galériánkat - 12 kép
Ez lesz a legszerencsésebb és a legbalszerencsésebb hónap a csillagjegyek számára 2024-ben az asztrológusok szerint