Ezt eszi Victoria Beckham minden nap, hogy tökéletes maradjon a bőre

GettyImages/Gregg DeGuire
Kálmán Zsófi

Azért ez már kicsit túlzásnak hangzik, nem?

Igaz, Victoria Beckham korábban nem volt rest a plasztikai sebészekhez fordulni, ha egy kis fiatalításról van szó. De talán pont ez az oka, hogy az utóbbi években már egyre jobban foglalkoztatja a műtétmentes szépülés titka is, így születhetett meg szépségápolási márkája is, a Victoria Beckham Beauty. A látványos eredményért ráadásul Vic kész komoly áldozatokat is hozni, például minden nap ugyanazt tenni a tényárjára. Ráadásul négyszer!

Bizony, mióta ugyanis egyszer olvasott róla, hogy a ragyogó bőr titka a megfelelő zsírbevitel, Victoria Beckham napi három-négy avokádót küld le.

Ennek oka az, hogy az avokádó gazdag egyszeresen telített zsírsavakban, valamint híres E-vitamin forrás, Victoria szemében pedig maga a csodaszer, amiről egyetlen nap sem mondana le. Az elmúlt évekkel ellenétben azonban már nem harcol olyan hevesen az idővel, mint korábban, sőt, próbál megbarátkozni az öregedéssel:

Azt hiszem, minden nap ünnepelnünk kell azt, hogy kik vagyunk, és ezt úgy tehetjük, ha igyekszünk önmagunk legjobb, legerősebb változatává válni. Ha ez azzal jár, hogy naponta több darab avokádót kell megennem, füstös szemsminket festenem, feltennem egy vörös rúzst, és viselni a szinte már aláírásomnak számító parfümöm, hát legyen, hisz ezek a dolgok tesznek magabiztossá.

-

ÉS EZT LÁTTAD MÁR?

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
Sztárok különös étkezési szokásai