Kutatás: a mostani menyasszonyok több barátot veszítenek el az esküvőszervezés alatt, mint a korábbi generáció

InterCom/A csajok háborúja
Kerekes Vivien

Több magyar menyasszony és meghívott vendég is elárulta, miért értek véget barátságaik még a szervezés fázisában.

Egy esküvő szervezése sokba kerül, ezt még az is tudja, akinek egyelőre nem volt része benne. De ki gondolná, hogy nem csak anyagilag igaz ez az állítás, hanem baráti kapcsolatok terén is? A Spareroom.co.uk korábbi felmérésben ezer húszas éveiben járó embert kérdezett ki, és kiderült, hogy átlagosan az emberek 44%-a utasítja vissza az esküvői meghívásokat azért, mert anyagilag nem engedhetik meg maguknak a részvételt. Úgy érzik, nem tudnak megfelelő mennyiségű pénzt tenni a borítékba, így pedig nem szeretnék kellemetlenül érezni magukat a buli alatt.

Ezeknek az embereknek a 62%-a pedig veszített már el barátokat amiatt, mert visszautasították a meghívást, és a menyasszony/vőlegény nem értette meg az indokot. Az nem derült ki a kutatásból, hogy hányan vallották be, miért nem tudnak részt venni, és hányan mondtak szimplán csak nemet, esetleg más kifogást, de az biztos, hogy a jelenlegi generáció több barátot veszít el az esküvőszervezés alatt, mint a korábbi korosztályok. És nem csak a pénzügyi kérdések miatt.

Olvasd el ezt is!
Utólag ezt tanácsolnám magamnak az esküvőszervezéssel kapcsolatban

A pandémia miatt idén rengeteg esküvő torlódott fel, a JOY szerkesztőségében is többen megházasodtak a nyáron, és valószínűleg a te baráti körödben is akadt néhány lagzi, ahová hivatalos voltál. Én magam menyasszonyként csöppentem bele ebbe a forgatagba, és bár nem gondoltam túl, még így is volt részem bőven stresszes szituációkban. Sok esetben olyanok miatt, akiktől nem számítottam rá. Ugyanis hiába állsz hozzá úgy, hogy te nem aggodalmaskodsz semmin, csak legyen jó a hangulat, más nem számít, mindig akadnak olyanok, akiknek valami nem tetszik, és ezt már a szervezés alatt szóvá teszik. Vagy közlik, hogy ők nem jönnek el, ha XY is ott lesz. Esetleg nem is szólnak, hogy nem jönnek, egyszerűen csak a nagy napon nem érnek oda, és a telefont sem veszik fel. De arra is van példa, hogy valaki annyira koszorúslány akar lenni, hogy ha mégsem kérik fel, megharagszik, ha pedig mégis felkérik, annyira túlzásba esik, hogy az okoz sok konfliktust.

Persze van másik oldal is, amikor a menyasszony válik menyasszörnnyé, megköveteli a vendégektől a legőrültebb ajándékokat, hogy a világ távolabbi csücskébe utazzanak a kedvéért, vagy akár extraszigorú dresscode-ot írnak elő, szóval tényleg nagyon vegyes okai vannak a barátságok megszűnésének. Egy szó, mint száz, vitaforrásban elég gazdag az esküvőszervezés; maga a buli már semmiség emellett!

Olvasd el ezt is!
Vállalhatatlan listát tett koszorúslányai elé a "menyaszörny"

Leginkább az alábbi okok tehetnek arról, hogy jelenleg sok menyasszony veszít barátokat az esküvőszervezés során:

  • A plusz egy fő: nagy konfliktusforrás tud lenni a plusz egy fő kérdése egy esküvőszervezés során. A legtöbbek esetben magától értetődő, hogy a meghívottak és párjaik is jönnek, de vannak, akik szinglik, és nem szeretnének egész este egyedül ülni, így szeretnének hozni valakit. Vagy esetleg az egyik vendégnek az esküvő előtt egy héttel lesz kapcsolata, és őt szeretné magával vinni. Ilyenkor vannak menyasszonyok és vőlegények, akik rögtön igent mondanak, mások pedig nem repesnek a gondolattól, mert ez az ültetési rend átszervezését, a kajarendelés módosítását és plusz költséget is jelent.
  • Koszorúslányruha: a koszorúslányok témája sem egyszerű, még akkor sem, ha tényleg csak a legjobb barátnőidet kéred fel. Mára már nem mindenhol jellemző, hogy mindenki ugyanolyan ruhát visel, de többnyire a színvilág adott, viszont még így sem könnyű egyezségre jutni. Ha voltál már ebben a helyzetben, tudhatod, hogy mindenkinek eltérő az ízlése, és a végén a menyasszonynak kell dönteni; amivel valaki úgysem lesz elégedett.
  • Anyagi gondok: ahogy írtuk is a cikk elején, nagyon sok esetben a pénz az, ami miatt valaki elutasít egy meghívást. Ez sem kevés konfliktust okoz: még ha el is mondja valaki, hogy miért nem tud jönni, általában a menyasszony és a vőlegény akkor is ragaszkodik hozzá, hogy menjen el, ajándék nélkül. Érthetően ez viszont kellemetlenül érintheti a vendéget, aki továbbra sem akar részt venni, és már meg is van a vita, ami véget vethet a barátságnak.
  • Nem jövök, mert...: ha valaki mégsem jön el az esküvőre, az azért általában nyomot hagy a kapcsolaton. Természetesen vannak teljesen elfogadható okok, amikor senki részéről nincs harag, de azért a legtöbb menyasszony valószínűleg ki tudna emelni pár olyan indokot is, ami határozottan csak látszatkifogás. Persze ilyenkor mondják, hogy aki nem akar jönni, az jobb is, ha nincs ott, de azért még így is rossz érzés szembesülni azzal, kinek nem fontos az esküvő.

A galériában összeszedtünk néhány történetet olyan magyar nőktől, akiknek véget ért egy barátságuk még az esküvőszervezés alatt.

Nézd meg a galériánkat - 3 kép
Magyar nők elárulták: ezért vetett véget egy esküvő a barátságuknak