Segítség, az utolsó pillanatban lemondott az esküvői szolgáltatóm!

InterCom/A csajok háborúja
Izabella

Álltam, vártam, a telefont lenyomta, és azóta sem jelentkezett - kezdte minden menyasszony rémálmát felidézni egy barátnőm...

Az elkeseredett menyasszony, nevezzük mondjuk Katának, egy augusztusi szombaton készült élete egyik nagy napjára, minden rendben volt, megvolt a próba haj, a próba smink, a menyasszonyi ruha sem lett pörköltszaftos idő előtt, és a koszorúslányok közül sem felejtette otthon senki sem a ruháját, eső sem esett, és persze a kutya sem ette meg véletlenül a gyűrűket.

Egészen eddig teljesen ideális volt minden, míg el nem ütötte az óra a 11-et, mikor a fodrásznak és a sminkesnek kellett volna megérkeznie. Egy cégtől jöttek, így Kata azt gondolta, csak dugóba keveredhettek közösen, de hát majd csak befutnak. A szertartás 14 órakor kezdődött, így úgy számolták, ha fél 12 és 12 között beesik a szépítő stáb, még úgy is időben elkészülnek. 12-kor Kata már kis híján felrobbant az idegességtől, és elkezdte gőzerővel hívogatni mind a fodrászt, mind a sminkest.

Olvasd el ezt is!
Színek, dekorok, zenék: 2021 legnagyobb esküvői trendjei

Egyikük sem reagált, sőt, a sminkes egyszer le is nyomta a telefont. "Bocs, hogy zavarlak, miközben épp életem legfontosabb sminkéről késel órák óta" - visította Kata, teljesen jogosan. Hosszas hívogatás után úgy döntött ő és az egész koszorúslány csapat, hogy összedobják a tudást, és a náluk lévő sminkekből elkészítik a nagy művet a Pinterestet és a próbasmink eredményét fotókon nézve.

Szerencsére ügyesen megoldották a helyzetet, a menyasszony hajával azonban kevesebb sikerrel küzdöttek meg, így egész egyszerűen behullámosították, de mindegy is lett volna, milyen lesz az eredmény, hiszen Kata már annyira bosszús volt, hogy semmi sem tetszett neki.

Szerencsére az esküvőre már lenyugodott, és szépnek látta magát, de sosem nézi el a szolgáltatóknak, hogy egész egyszerűen nem jöttek el. Be is ment a szalonba az esküvő után, ahol ránézett a fodrász és a sminkes, és annyit mondtak: bocsi, azt hittük, szeptember első szombatja, félreírtuk.

Kata úrinőként csak kisétált inkább a szalonból, és azt javasolta, írjak inkább egy rövid anyagot arról, hogy mihez érdemes kezdeni ilyenkor. Nos, én megtettem.

Olvasd el ezt is!
Megmutatjuk a legszebb 2021-es esküvői manikűrtrendeket

Ahhoz, hogy semmiképp se járj úgy, mint Kata, készülj fel az alábbi mentőövekkel:

  • Nézd ki a helyszínhez legközelebbi fodrászatot, hogy ha gond akadna, legyen hová befutnod. Még ha nem is az a szakember készíti a frizurádat, akit eredetileg terveztél, akkor is lesz szakszerű segítséged!
  • A próbafrizurára menjen el veled a legügyesebb kezű barátod vagy rokonod, aki elles néhány mozdulatot, hogy ha arra kerülne sor, ő is el tudja készíteni szépre az általad megálmodott hajat. Akár fotózhatja, videózhatja is végig a folyamatot.
  • Jó, ha külön cégtől érkezik a fodrász és a sminkes, sőt, esetleg valamelyikük még a másik szakmához is ért egy kicsit, mert így, ha az egyikük elnézi az időpontot (bár ilyen tényleg csak nagyon ritkán fordul elő), a másikuk nem vele érkezik, tehát nagy valószínűséggel meg fog jelenni.
  • Legyen leírva a menetrend! Sajnos előfordulhat, hogy pont a ceremóniamester lesz az, aki hoppon hagy titeket, ilyenkor pedig muszáj bevetni egy nagydumás rokont. Ha ő kap egy menetrendet, este tervezetet leírva, ki fog titeket húzni a gondból.
  • Esetleg a fotós szívódik fel? Nem fogsz pánikba esni, ha a menyasszonyi ruha, cipő és ékszerek mellé a bőröndödbe egy jobb fajta kamera is kerül, hogy ha beütne a krach, és eltűnne a fotós, ezt egy ügyes és kreatív barát kezébe add, hogy megörökítse a nagy napotokat. Inkább legyen biztonsági tartalék, mint hogy egy kamera sem. Bérelni is 10-20 ezer forintért tudsz egy napra megbízható eszközt.
  • Az egyik barátnődet vagy barátodat kérd meg, hogy a szertartásig semmiképp se pezsgőzzön, így, ha furikázni kell téged kocsival, legyen készenlétben, vagy ha valamiből hiány van, el tudjon érte rohanni.

Van még valami, amit kihagytunk? Írd meg kommentben!

Ha pedig híres ruhákat csekkolnál le, irány a galéria!

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
8 híres esküvői ruha, ami vetekszik viselője hírnevével!