Erzsébet királynő születésnapi partit rendez Harry és Meghan kislányának

Getty Images/Chris Jackson / Staff
Bíborka

Vajon az Amerikában élő család is részt vesz majd rajta?

Különleges év vár idén Erzsébet királynőre, hiszen február 6-án ünnepli trónra kerülése 70. évfordulója. Ő egyébként a leghosszabb ideje hatalmon lévő brit uralkodó, ráadásul az egyetlen a világon, aki nőként ilyen hosszú ideje regnál. Az utóbbi években a koronavírus a brit királyi család számításait is keresztül húzta, rengeteg eseményt kellett elhalasztaniuk, köztük a királynő szülinapját sem ünnepelték a szokásos módon. Míg 2020-ban a pandémia volt a legfőbb ok, 2021-ben Fülöp herceg halála is felülírta a királynő megünneplését.

Olvasd el ezt is!
Erzsébet királynő csak két személynek veszi fel minden esetben a telefont - kitalálod, kik azok?

Brit lapok szerint idén már minden másképp lesz, 2022-ben ugyanis már szeretnék megtartani a zászlós díszszemlét, vagyis a júniusi Trooping the Colour ünnepséget. Sőt, a 70. évfordulónak is szeretnének méltó keretet adni, azt tervezik, hogy június 4-én tartják meg a Platinum Party-t a Buckingham-palotában, amire számos hírességet várnak a világ minden tájáról.

A külföldi források szerint egyáltalán nem véletlen, hogy pont ezt a dátumot választották az ünneplésre, ugyanis ezen a napon született Harry és Meghan lánya, Lilibet is, aki idén lesz egy éves. A királynő ezért úgy tervezi, hogy ekkor ünneplik majd meg a kislány szülinapját is, aki ráadásul Erzsébet lánykori becenevéről kapta a nevét. Egyelőre nem tudni, hogy ők maguk is részt vesznek-e az eseményen, de az biztos, hogy a rajongók nagyon szeretnék már az egész családot újra együtt látni. Meghan és Harry egyébként nemrég egy karácsonyi képeslapon mutatta meg kislányát, amin azt is láthattuk, mekkorát nőtt már a kis Archie.

Olvasd el ezt is!
Megérkezett Meghan és Harry karácsonyi képeslapja! – Először mutatták meg a kislányukat!

És ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
8 dolog, ami nekünk természetes, de II. Erzsébet királynő sosem tapasztalta meg