Fitteskedjünk
Az első karácsony Fülöp herceg nélkül: Erzsébet királynő mindennél jobban készül az idei ünnepekre
Forrás: Steve Parsons - WPA Pool/Getty Images

Bár még csak november elején járunk, úgy fest, Erzsébet királynő már karácsonyi lázban ég! Noha most egészségügyi állapota miatt az orvosok arra kérték, hogy pihenjen, ne jelenjen meg túl sok rendezvényen az elkövetkező 2 hétben és egy időre a lovaglással is hagyjon fel, közeli források szerint ez csak még inkább arra motiválja őt, hogy készüljön az ünnepi szezonra. Bizony, a királynő már most azon gondolkodik, hogy milyen legyen idén a karácsonyi összejövetel Sandringhamben, amit idén is ő tart majd. Ez lesz egyúttal az első olyan karácsony, amit szeretett férje, az áprilisban elhunyt Fülöp herceg nélkül tölt, így még nagyobb szüksége van arra, hogy sokan legyenek mellette.
Idén nagyon fontos Őfelségének, hogy körülvegyék őt a szerettei. A Királynő nagyon elhivatott abban, hogy mindenkit vendégül lásson, és reméli, hogy az egészsége is rendbe jön az elkövetkező hetekben.
A királyi családnál hagyomány, hogy a karácsonyt mindenki a királynő társaságában tölti, ez alól eddig csak egy-egy alkalommal tettek kivételt a tagok (például Katalinék, amikor egyszer az ő szüleivel ünnepelték ezt a napot). Idén pedig úgy fest, különleges vendégek is csatlakozhatnak, hiszen a pletykák szerint Meghan és Harry erősen fontolgatják, hogy gyermekeikkel az Egyesült Királyságba utaznak karácsonykor, hogy végre együtt lehessen a család.
Állítólag ebben nagy szerepet játszott az is, hogy Erzsébet királynő kórházba került, és Harry megijedt, hogy nagy baja lehet szeretett nagymamájának. Azóta folyamatosan tartják a kapcsolatot, hiszen közöttük egyébként is mindig szoros volt a kötelék. A királyi család egyik közeli forrása szerint Harrynek még mindig bűntudata van amiatt, hogy sosem tudott elbúcsúzni Fülöp hercegtől, és sosem bocsátaná meg magának, ha hasonló helyzetbe kerülne a királynővel is. Ezért könnyen lehet, hogy idén Sandringhamben hatalmas családi összejövetel lesz karácsonykor - nem csoda hát, hogy Erzsébet királynő annyira várja!
És hogy hogy néz ki a karácsony a királyi családnál? A galériából kiderül!
Hogy tetszett a cikk?
június 5
Napi horoszkóp június 5.: a Szüzek kiállnak magukért, a Skorpiók nagy projektbe kezdenek
A csillagok a hét első napjára is üzentek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
A nagy bikinikalauz: 10 fürdőruhatrend, ami 2023 nyarán tarol a strandokon
A fürdőruhatrendek idén is tökéletesen igazodnak a nők egyre növekvő és egyre nagyobb kínálatra szomjazó igényeihez.
Négy komoly tabusértés, ha először kerültök ágyba
Izgatottan várjuk a harmadik (első? tizedik?) randit követő pillanatokat. Milyen szép is kéz a kézben felosonni egyikünk lakására, szép poharakba tölteni a vörösbort, meggyújtani a gyertyákat, romantikus zenére tenni tűt a lemezjátszón… pardon, youtube-on belőni azt, hogy When you say nothing at all. Az Évamagazin.hu cikke.
Heti horoszkóp június 5-11.: a Bikáknak érdemes a pihenésre is időt szánniuk, a Rákok a szervezettség hívei
A csillagok az előtted álló hétre is tartogatnak bőven izgalmakat, érdemes tehát néhány percet a horoszkópodra szánnod!
Napi horoszkóp június 4.: a Kosoknak kellemes meglepetésben lehet részük, az Oroszlánok karnyújtásnyira vannak a céljuk elérésétől
A csillagok mára is izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
Christina Aguilera egy új körömtrendet indított útjára: hódít a női szeméremtest manikűr
Kíváncsiak vagyunk, hogy Christina Aguilera új kedvenc körömtrendje, a vagina manikűr mennyi időn belül pörög ki a köztudatból...