Elolvadunk! Tabuk nélkül vallott a szoptatásról az újdonsült anyuka, Emily Ratajkowski

Axelle/gettyimages
Kamilla

A szépséges modell sosem tartozott a visszafogott hírességek közé. Ez pedig nemcsak kitárulkozó képeiben, hanem őszinte véleményében is megmutatkozik.

Emily Ratajkowski alig egy hónapja, Nőnapon adott életet első gyermekének, Sylvesternek, ami óriási boldogsággal tölti el. Nemcsak elsőszülött kisfiára büszke, hanem arra is, hogy édesanya lett, amelyet igyekszik közösségi oldalain is hangoztatni. Az aktképeivel híressé vált Emily még tavaly ősszel, a Vogue címlapján osztotta meg a nagy világgal, hogy élete legfontosabb feladata előtt áll, ami már akkor is mély érzéseket indított el benne:

Ahelyett, hogy félnék, egy teljesen újfajta békét érzek. Máris tanulok ettől az embertől, aki a testemben él. Tele vagyok csodálattal.

-

A kis Sly születése óta már többször posztolt a modell, főleg szoptatás közben, amelyet a világ legszebb és legtermészetesebb dolgának tart. Véleménye szerint táplálni egy gyermeket igazi csoda és erre minden anyának büszkének kéne lennie. Ezt legutóbbi képe is bizonyítja, amely alá a következő mondatot írta:

Ha úgy tűnik, hogy mindig szoptatok, akkor az azért van, mert tényleg így van.

-

Az elmúlt hetekben kapott hideget és meleget is posztjai miatt, hiszen sokan úgy gondolják, hogy ez egy olyan intim dolog, ami csak egy anyára és a gyermekére tartozik. Ő azonban, ezt is őszintén, takargatások nélkül szeretné csinálni, mint a hozzá hasonló sztárok. Többek között Ashley Graham és Miranda Kerr is büszkén mutatta meg magát szoptatás közben.

Ha kíváncsi vagy, mely híres nők vállalták fel a striáikat, akkor kattints a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Híres nők, akik nem féltek megmutatni a striáikat