Őszinte vallomás: Emilia Clarke nagyon súlyos betegségéről beszélt

Instagram
Izabella

Eddig titokban tartotta Emilia Clarke, hogy mennyire küzdelmes és rettenetes időszakon ment keresztül.

A 32 éves színésznő a New Yorker hasábjain osztotta meg történetét. 24 éves volt, mikor rosszul lett edzés közben, és kórházba kellett vinni. MRI-re küldték, hogy megvizsgálják az agyát, és hamar kiderült, elváltozást találtak. Aneurizma nevű betegséget állapítottak meg nála, ami életveszélyes, és azonnali kezelést igényel.

Mikor megtudta, hogy meg kell műteni az agyát, teljesen kétségbeesett, és arra gondolt, neki ideje sincs arra, hogy megműtsék. Három órán át műtötték, majd visszatérhetett rendes életéhez. Hamarosan azonban újabb műtétre került sor, utána pedig elkezdték forgatni a Trónok harca második évadát. Emilia sokszor attól félt, hogy elájul, rosszul volt, és még a sorozat premier rendezvényére sem ment el, egyedül a hotelszobában maradt.

Olyan gondolatok keringtek a fejében, mint hogy nem fog tudni gondolkodni, lélegezni vagy létezni úgy, mint előtte. Folyton fáradt volt, fájt a feje, és rettegett attól, hogy borzalmasan néz ki, és elveszíti színészi munkáit.

Orvosai azt mondták, újabb műtétre lesz szüksége, és a koponyáját is fel kell nyitni. Annyira fájdalmas volt, hogy sikítva ébredt a műtőasztalon, és nem is sikerült megszabadítaniuk a betegségtől, ezért még aznap ismét megműtötték.

Rettentő nehezen gyógyult meg a műtét után, hosszú ideig fájdalmai voltak. A koponyájának egy részét titániummal pótolták, brutálisan szenvedett, mostanra azonban úgy érzi, minden rendben, és próbál humorral gondolni a küzdelmére.

Nagyobb háború volt ez, mint amit Daenerysnek kellett megvívnia.

- mondta

Rettentő nehezen gyógyult meg a műtét után, hosszú ideig fájdalmai voltak. A koponyájának egy részét titániummal pótolták, brutálisan szenvedett, mostanra azonban úgy érzi, mindren rendben, és próbál humorral gondolni a küzdelmére.

Sokat aggódom, hogy ugye nem károsodik a gondolkodásom vagy a látásom, viccből pedig azt szoktam mondani, hogy egy dolgot biztosan károsított a műtét: az ízlésemet a férfiak terén

- mondta
Olvasd el ezt is!
Úgy tűnik, Emilia Clarke bepasizott

Remélhetőleg Emilia most már teljesen rendbejön, és soha többet nem kell ilyen fájdalmakkal szembenéznie és küzdenie.

Olvasd el ezt is!
Ser Jorah Mormont őszinte vallomása Daenerysről – exkluzív interjú

Ha te is rajongsz Emiliáért, olvass el néhány frappáns beszólást tőle a galériában.

Nézd meg a galériánkat - 10 kép
10 észbontó beszólás Emilia Clarketól