Priscillán túl is volt élete: őket szerette Elvis Presley

Bettmann / Getty Images
InStyle Men

A rock ’n’ roll királya egyszer házasodott, de ez nem jelenti, hogy nem voltak más nők az életében. Előtte, utána, sőt mellette is akadtak románcok.

Elvis Presley-t sokszor emlegetik a rock ’n’ roll királyaként, és valóban igen jelentős életművet hagyott maga után. Többször nyert Grammy-díjat, és az ő koncertjét közvetítették először műholdon keresztül. Talán nincs is olyan ember, aki ne tudna legalább egy dalcímet mondani tőle, vagy ha az nem megy, akkor felismerni valamelyik számát. Azonban magánélete meglehetősen zűrös volt, a hetvenes évekre teljesen kisiklott, függőségekkel küzdött, 1973-ban egyetlen feleségétől, Priscillától is elvált.

Vele egyébként még 1959-ben találkozott először, akkoriban Priscilla csupán tizennégy éves volt, Tom Parker ezredes figyelmeztette is Elvist a viszonyuk veszélyeire. 1967-ben házasodtak össze, öt évvel később költöztek külön. Ám annak ellenére, hogy ez volt az énekes egyetlen házassága, egyáltalán nem arról van szó, hogy ne lettek volna más nők az életében. Nemcsak Priscilla előtt és után, hanem kapcsolatuk alatt is voltak románcai. Kettejük kapcsolatát is bemutatta Baz Luhrmann 2022-es filmje, az Elvis, most pedig talán más megvilágításból is megismerhetjük a Priscilla című – amúgy a nő memoárjain alapuló – moziból. Ennek címszerepét Cailee Spaeny alakítja, míg a Királyt Jacob Elordi formálja meg.

Mi viszont összegyűjtöttük galériánkban, kik rabolták el Elvis Presley szívét, még ha olykor csak egészen rövid időre is. De a lista vélhetően közel sem teljes:

Nézd meg a galériánkat - 15 kép
Elvis Presley szerelmei

Az InStyle Men magazin írása.