Itt vannak az első fotók a Sabrina, a tiniboszorkány rebootjáról

twitter
Kerekes Vivien

22 év telt el azóta, hogy a Sabrina legelső része megjelent, a sorozat pedig 7 éven át futott. A reboot változat októberben jelenik meg, és már itt vannak az első képek is.

Közel egy éve derült ki, hogy tinikorunk egyik kedvenc sorozata, Sabrina, a tiniboszorkány visszatér. Azonban a rajongók mégsem voltak annyira elragadtatva a hír hallatán, hiszen hamar kiderült, hogy egy rebootról van szó, amiben az eredeti színészek nem fognak szerepelni. Míg a Bűbájos boszorkák folytatásának esetében korábbi szereplőgárda kiakadt, és nem értette egyet a folytatással, addig a Sabrina esetében más volt a helyzet. Melissa Joan Hart például egyáltalán nem bánta, hogy egykori sorozatát újra előveszik, és modernebb változatban forgatják le.

Olvasd el ezt is!
8 szett a Sabrina, a tiniboszorkány című sorozatból, amit simán felvennénk 2017-ben is

Annyi biztos, hogy a már megismert karakterek visszatérnek a Sabrina folytatásában, ám ezúttal nem családi sorozat lesz belőle, hanem valami sokkal sötétebb és természetfelettibb. A Netflix sorozat készítője pedig feltöltötte Twitterre az első fényképeket, amelyek bizonyítják, hogy ez a Sabrina nem igazán hasonlít az eredetire.

forrás: Twitter
Az új Sabrina hangulatában inkább a Vámpírnaplókra fog hasonlítani.
forrás: Twitter
Ha szereted a komolyabb, sötétebb hangvételű sorozatokat, ezt is imádni fogod.

Ezúttal Sabrina, a tiniboszorkány sokkal inkább lesz ijesztő és drámai, ahelyett, hogy viccesebbre vennék a készítők a figurát. Egy-két apróbb részleten kívül viszont még nem árultak el sokat róla; de szerencsére annyit már tudni, hogy a sorozat október 26-án kerül fel a Netflixre, így hamarosan valószínűleg az első előzetest is megmutatják.

Olvasd el ezt is!
Jöhet egy kis ajánló? Ezek 2018 legizgalmasabb új sorozatai

Addig viszont olvasd el, mi az, amit már fixen tudni a rebootról!

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Ezeket már biztosan lehet tudni a Sabrina, a tiniboszorkány új részeiről