Promóciók
Transzneműsége bejelentése után nem sokkal válik Elliot Page
Forrás: Getty Images/ Frazer Harrison / Staff

Ez is érdekelhet
Megható gondolatokkal búcsúzik Bruce Willistől Arnold Schwarzenegger
Arnold Schwarzenegger visszaemlékezett azokra az időkre, amikor együtt dolgoztak Bruce Wilissel.
Nem Daphne és Simon! Ők a legösszeillőbb páros a Bridgerton sorozatban a nézők szerint
Kompatibilitás, kisugárzás és kémia - ezen szempontok szerint készült el a következő lista A Bridgerton család, illetve a Sarolta királyné: Egy Bridgerton-történet című sorozatok párjaiból! Egyetértesz az eredménnyel?
június 2
Decemberben coming outolt Elliot Page a transzneműségéről. A színész, akit Ellen Page Ellen Page színésznő 10cikk 0galéria 2videó Még több róla színésznőként ismert meg a világ a Juno című filmmel, 2018-ban vette feleségül szerelmét, Emma Portner táncosnőt.
Mikor Elliot nyilvánosság elé állt, és bejelentette, hogy férfiként éli mostantól az életét, felesége nyílt levélben is kiállt mellette, és azt nyilatkozta, mindenben támogatja bátor párját.
Épp ezért eléggé meglepődött a világ azon, hogy a pár bejelentette, válik, sőt, 2020 nyarán, Elliot nyilvános coming outja előtt fél évvel már tudták, hogy külön utakon folytatják.
A 33 éves színész és a 26 éves táncos közleményt adtak ki róla, hogy tisztelettel, szeretettel, és jó barátságban válnak el, nehezen, de megfontoltan született meg a döntés. Rengeteg kommentet kaptak Twitteren arról, hogy mennyire szép húzás volt Emmától, hogy annak ellenére, hogy nyáron már nem is voltak együtt, ilyen szépen állt Elliot nagy döntése mellé.

Nézd meg a galériát is!
Hogy tetszett a cikk?

Promóciók
A SPAR csoport mától több mint 700 akciós ajánlattal várja vásárlóit, 300 termék árát pedig a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül befagyasztja

Promóciók
A magyarokat jobban aggasztják saját jövőbeli kilátásaik, mint a betegségek
június 2
Légy résen: szúrd ki, hogy van-e rejtett kamera a szállásodon
A TikTok-nak köszönhetően számos videót láthattunk, amiből kiderült, hogy bizony vannak olyan szállások, ahol kamerákat rejtenek el.
25 film, amit mindenkinek kötelező megnézni az elmúlt 25 évből
A streaming szolgáltatók aranykorát éljük, míg a mozik folyamatosan a háttérbe kényszerűlnek szorulni.
6 nyári mikrotrend, amivel már most tele van az egész internet
Ezeket kár lenne idén kihagyni!
Végre minden kiderült a női önkielégítésről: ennyit és így maszturbálunk egy héten
Az önkielégítéshez sajnos sokszor negatív érzések társulnak, úgy mint a szégyen, ám e kutatás alapján elmondható, hogy a nők végre kezdenek felszabadulni ez alól.
Meghan és Harry válnak? Sajnos minden bizonyíték ezt támasztja alá
Számunkra is hihetetlen, de egyre több bizonyíték tanúsítja, hogy Harry herceg és Meghan Markle válnak.
31 év után olvastam el a levelet, amit anyu írt, mielőtt véget vetett az életének: 3 szó változtatott meg mindent
Ez a történet azzal kezdődött, hogy sikerült megszereznem az édesanyám halálával kapcsolatos nyomozati aktákat és bírósági iratokat.