Promóciók
Elhunyt a The Last of Us szereplője: mindössze 45 éves volt
Forrás: Részlet a The Last of Us c. játékból

Annie Wersching 2020-ban tudta meg, hogy rákos beteg, azóta folyamatos küzdelmet vívott a betegség ellen, ami nemrég sajnálatos módon győzedelmeskedett felette. A színésznő a munkával próbálta meg elterelni a figyelmét a kórról, a 2013-ban megjelent The Last of Us játékban és a később kiadott remake-ben is ő alakította a főszereplő, Joel párját, Tesst.
Annie egyébként nemcsak a játékból lehet ismerős: a 24 című sorozatban is szerepelt, illetve a Marvel’s Runawaysben is, valamint a Star Trek: Picardban is feltűnt. A színésznőnek két gyermeke született: Ozzie, aki most 12 éves, illetve Archie, aki 4 éves. Férje, Stephen Full a következőképpen búcsúzott tőle:
„A család lelkében ma egy üreges lyuk tátong. Ő viszont olyan dolgot hagyott ránk, amivel betölthetjük. A legegyszerűbb pillanatokban is megtalálta a csodát. Nem volt szüksége zenére, hogy táncoljon. Megtanított minket arra, hogy ne várjunk, hogy a kaland megtaláljon.: ’Menjetek és találjátok meg. Mindenhol ott van.’”
Nyugodjék békében!
ÉS ezt olvastad már?
Hogy tetszett a cikk?
június 5
Gyakorlat teszi a mestert: 7 testbeszéd trükk, ami által sokkal sikeresebb lehetsz
Nem csak az a lényeg, hogy mi áll az önéletrajzodban, hanem az is, hogy hogy viselkedsz.
Megan Fox és sokan mások: híres emberek, akiknek testképzavara van
Kívülről a sztárok többsége tökéletes életet él, kifogástalan ruhákkal és külsővel...
„Azt hittem meghúztam a nyakam, kiderült, hogy 4-es stádiumú rák”
Ez a fiatal lány döbbenetes diagnózist kapott, erre aztán tényleg nem számított!
7 híres pár, akikről sosem hittük volna, hogy valaha randizni fognak egymással
Mindig meg tud minket lepni a sztárvilág!
„Csak arra tudok gondolni, hogy szakítok a pasimmal, pedig szeretem: a szex az oka”
Egy fiatal nő élete első szerelmével él együtt, akit imád, mégis a szakításon jár az esze. Ezt tanácsolta neki a pszichológus!
7 rózsaszín köröm, hogy igazi Barbie-nak érezd magad
Ne állj ellen, hagyd, hogy beszippantson a rózsaszín világ!